horoszkóp

Öt áljézus, aki egyáltalán nem volt szentéletű

2013.02.19. 13:46
Jézus nevével nem illik visszaélni, ennek ellenére akadnak a történelemben, sőt a közelmúltban is páran, akik az ő nevére hivatkozva követnek el bűncselekményeket. Akad köztük szexuális bűnöző és szoborrongáló is.

Alig néhány napon belül két bűnöző áljézusról szóló hír is bejárta a világsajtót, de nem a most elkapott férfiak az egyetlenek, akik a közelmúltban a jézusi eszményképet tiporták meg azzal, hogy Jézus tanait hirdetve, kinézetét utánozva cselekedtek törvénytelen módon.

Az egyik február eleji esetben egy hosszú nyomozás után elfogott szektavezérről volt szó, aki gyakorlatilag szexrabszolgákat tartott. Ignacio Gonzalez de Arriba magát Jézus reinkarnációjának adta ki, és ügyes rábeszélőképességének köszönhetően elérte, hogy a szektájához csatlakozó emberek vagy pénzt adjanak, vagy szexuális szolgáltatásokat nyújtsanak neki.

Azt még nem tudni, hogy az elfogott szektavezért milyen bűncselekményekkel vádolják majd meg, még tart a nyomozás. Egyelőre azt sem tudni, hogy de Arribán felül hány ember ellen emelnek még vádat, a nyomozók próbálják felderíteni, hogy a szektában pontosan kik voltak az elkövetők, és kik az áldozatok.

Szintén idén februárban esett meg az, hogy a kaliforniai Fresnóban egy magát Jézusnak képzelő ember okozott problémát. Az eset nem annyira durva, mint a Mexikóban elkapott szektavezéré, de azért nem mindennapos, többek között egy azóta híressé vált hajléktalannak köszönhetően.

Egy közlekedési baleset után a magát Jézusnak képzelő fickó megpróbálta kiszorítani a szuszt egy fekete nőből, miközben azt mondta, hogy ő Jézus, aki mindenkit megvált, csak “a niggereket kéne elsöpörni a Föld színéről”. Ekkor sietett a nő segítségére egy Kai nevű hajléktalan, aki egyébként pont a rasszista kamujézus kocsijában utazott stoposként. Előkapta a fejszéjét, majd a fejszét lóbálva rárontott a szitkozódó kamujézusra, megmentve ezzel a nő életét.

Azt nem tudni, hogy a kamujézusnak mi lett a sorsa, viszont Kaiból kisebb internetes híresség lett, többek között annak is köszönhetően, hogy annyit amerikai tudósításban még nem káromkodott alany, mint Kai tette a történet előadása közben.

A Pietá magyar megrongálója és az átverő

Bűnöző áljézusokból Magyarországnak is kijutott egy pár az elmúlt évtizedekben. Világszerte a legismertebb valószínűleg a magyar származású ausztrál geológus László Tóth, aki 1972-ben vandál cselekedetével hívta fel magára a figyelmet.

A geológus “Én vagyok Jézus Krisztus, feltámadtam a halálomból!” kiáltással, egy kalapáccsal a kezében letörte a Szent Péter Bazilikában található Michelangelo-szobor, a Pietá néhány darabját. Letörte Mária bal kezét, valamint az orra egy darabját. A férfi sosem ült börtönben a tette miatt, két évet raboskodott Olaszországban, ahol elmegyógyintézetben kezelték, majd hazaküldték Ausztráliába. Azóta nem tudni, mi lett vele. Egyes források szerint ott maradt Ausztráliában, de a Guardian egyik kommentfolyamában feltűnik egy férfi, aki azt állítja, hogy László Tóth néhány évvel ezelőtt Magyarországra, konkrétan Békéscsabára költözött.

A kommentek között egy amerikai hozzászóló is van, aki azt állítja, 1972-ben László Tóth lakótársa volt. A későbbi vandált kifejezetten csendes, problémamentes lakótársnak ismerte meg, egy dolog volt benne csak furcsa, hogy állandó jelleggel a Bibliát olvasta, és csakis kizárólag azt.

Magyar kamujézusból a közelmúltban is volt egy, igaz, ő nem adta ki magát Jézusnak, csak kinézetében kezdett rá hasonlítani egy idő után. Arról a férfiról van szó, aki pár évvel ezelőtt többek között Majkát és Kótai Mihályt is sikeresen lehúzta több millió forinttal. A férfi egy vallási közösség tagja vezetője volt, miközben többek között a magyarországi éjszakai élet figuráitól csalt ki pénzeket ilyen-olyan üzleti tervekre alapozva.

A közösség vezetője ellen jelenleg eljárás folyik, ügyében még nem született ítélet. Amikor még jól csengő üzleti ajánlatokkal akart mindenféle embereket a cégébe szervezni, akkor magabiztos, gazdag  üzletembernek nézett ki, amikor viszont elkezdett körülötte elfogyni a levegő, és feljelentést tettek ellene, kinézetet váltott, és egy hosszú hajú, szakállas, lenvászoninges Jézus-arcú, szerény ember külsőt kölcsönzött magának.

Végül emlékezzünk meg az utóbbi hónapok egyik legszórakoztatóbb esetéről is, amiben ugyan semmi köze az elkövetőnek a valláshoz, sőt még csak elkövetőről sincs szó. Egy angliai dartsversenyről vezették ki az egyik nézőt még decemberben, mert szakasztott úgy nézett ki, mint Jézus.

Amikor a közönségnek feltűnt ez a dolog, akkor elkezdték skandálni, hogy “Jézus! Jézus!”, ami megzavarta az egyik játékost. Ezért a szervezők kitessékelték a kinézetével túl nagy felfordulást okozó nézőt.