horoszkóp
2013.10.25. 16:24 Módosítva: 2013-10-25 16:32:54
A görögországi cigánytelepen talált kislányért jelentkezett egy bolgár nő, Szása Ruszeva, aki állította, ő az anyja. DNS-teszt igazolta a vérrokonságot. Ruszeva elmondta: Maria az ő tizenegyedik gyermeke, akit Görögországban szült, de papírok híján nem tudta hazahozni. Bátyja szerint azonban eladta a gyereket, a Daily Mail pedig kiderítette, egy hasonló nevű nőt már kétszer őrizetbe vettek a görög rendőrök gyermekkereskedelem miatt.

Teljességgel kibogozhatatlan lenne a görög cigánytáborban talált Maria múltja, hogyha nem létezne DNS-technológia. Az AP gyorshíre szerint a Szása Ruszeva nevű bolgár nő, aki állítja, a négyéves az ő gyereke, valóban a gyerek vér szerinti anyja.

Daily Mail kiderítette: a nő annak idején valamiért Görögországba vitte gyerekét, de dokumentumok híján nem tudta hazavinni. Azt viszont tagadja, hogy eladta volna. Ruszeva is roma, azonban a rejtély kulcsa az lehet, hogy a férjének, Atana Ruszevnek a felmenői közt van albínó is, a pár gyerekei között több szőke vagy vörös és kékszemű van.

Sok gyerek, kevés €

Nagyjából az a történet rajzolódik ki, hogy a tízgyerekes Ruszeva Görögországban dolgozott egy farmon, ekkor szülte meg Mariát. A lányt azonban nem anyakönyvezték pénz híján, többszáz eurót kértek volna ezért – állítja Ruszeva (holott már 15 euróért, 4400 forintért kaphat egy ideiglenes igazolványt). A nő legidősebb lányára bízta az otthon hagyott gyerekek őrzését, ő azonban megházasodott, üzent, hogy elhagyná a családi fészket, így Ruszevának haza kellett menni. Azonban papírok nélkül nem tudta átvinni az ekkor héthónapos Mariát a bolgár határon, végül egy barátjánál hagyta. A Mail kiderítette, hogy egy Szása Ruszevát már őrizetbe vettek kétszer, mert megpróbálta eladni a gyerekét, de mindkétszer megúszta az ügyet. Amúgy Nikolajevo mellett, egy cigánytelepen élnek egy egyszobás házban, ahova a vezetékes víz sincs bevezetve. Az állami segélyekből élnek, a Mail képei alapján különösen nyomorult körülmények között.

Ruszeva sírva védekezett a vádak miatt: „nem adtam el Mariát, nem is adtam oda. Az utóbbi négy évben sose felejtettem el Mariát. Minden nap imádkozom érte. Vissza akarom kapni, vissza akarom kapni" – ismételgette. Márpedig a görög hatóságok azt állítják, Mariát görög-roma nevelőszülei 229 ezer forintnyi pénzért vették. Ruszeva persze azt a barátnőjét hibáztatja, akinél anno otthagyta a kislányt, és akinek már nem emlékszik a nevére. Amíg volt pénze, hívogatta a nőt, de aztán elfogyott az anyagi háttér erre. „De sosem adtam fel, hogy megtaláljam őt, ő az én saját húsom és vérem" – mondta az állítólagos anya.

Eladták, de azért szeretik

Az biztos, hogy a görögországi Lamiában regisztrálták egy baba születését akkoriban, ez ráadásul nincs is messze attól a tábortól, ahol Mariát megtalálták a rendőrök. A rendőrség szerint akár 7,6 millió forintnyi pénzt is elkértek volna a gyerekért az emberkereskedők, de mivel akkoriban razziázott a rendőrség, gyorsan és áron alul túladtak a gyereken. Hogy még bonyolulatbb legyen az ügy, egy férfi, aki Ruszeva testvérének vallja magát, állítja, nővére adta el a gyereket. Azt is hozzátette, tudták, hogy nem tudnának még egy gyereket eltartani, azért kényszerültek erre, és ettől függetlenül szeretik Mariát.

Mindenesetre a bolgár hatóságok csütörtökön előállították és kihallgatták az állítólagos szülőket. Az Associated Press szerint a DNS-teszt pedig azóta igazolta is, hogy a bolgár asszony a kislány anyja. A görög nevelőszülők viszont változatlanul rács mögött vannak, Hrisztosz Szaliszt és Eleftéria Dimopulut gyerekrablással gyanúsítják. Eközben fellángoltak a viták Európában a roma közösségek gyermekkereskedelmével és a rasszizmussal kapcsolatban is. Írországban egy hasonló eset után azonban visszaadták a gyerekeket a cigány szülőknek, mivel a DNS vizsgálat igazolta, hiába a kék szem, a gyerek az övék.