A trendi férfiak 8 legkínosabb túlkapása a divatban

2010. augusztus 17., kedd 14:54
A ciki női ruhákról már értekeztünk, most a pasikon a sor. Ez alkalommal nem a divatkerülésből adódó ruházati bakikat vesszük sorra, mint például a zokniszandál vagy a rácsos atléta hasitasival, hanem a divatkövető férfiak által hájpolt, inkább vicces mint menő göncökről és kiegészítőkről tartunk szavazást.

Ha kínos férfiruhákról van szó, mindig azonnal a beugrik a zokni és a szandál párosa, a lyukacsos atléta, a fejtetőre illesztett kis paróka (pepi), hasitasi, makkos cipő, etc. Ezekkel keveredik fejünkben a felhajtott pólógallér, a hatalmas fém övcsat és a skinny farmer. Ez utóbbiakat azonban egész más korú és gazdasági helyzetű férfiakon látni, mint előbbi ízlésromboló kiegészítőket.

A divatkövető férfiakat gyakran bélyegzik metroszexuálisnak (nagyvárosban élő, többnyire egyedülálló férfi, aki sokat költ kozmetikumokra, fodrászra, divatra és sokat törődik külsejével) vagy melegnek, pedig egyszerűen csak adnak magukra: talán kicsit sokat, talán túlzásokba is esnek, de ők csak a trendeket akarják követni. Az igényes (de legalábbis trendinek számító) fiatal férfiak rekvizitei közül önök szerint melyiket kéne a lehető leggyorsabban elfelejteni? A több kilós övcsat vagy a vasalt haj kínosabb? Szavazzon!

Felhajtott gallér

gal

A felhajtott gallér komoly múltra tekint vissza: A XX. század előtt például minden gallér álló volt, a tömegtermelés beköszöntével hajtották csak le őket. A tenisztrikók divatba jöttével – hála René Lacoste-nak – megint égnek meredtek a gallérok: a teniszcsillagok – és Elvis – majmolása vezetett az utcán is magas gallérral hordott piké pólók divatjához, ami évtizedek óta nem múlik, – hiába emlegetik sokan tahóságként – és addig nem is fog, amíg menőnek számít napsütötte golfpályáról, vitorlásról, teniszpartiból a városba érkezni. Mostanság már jelzőként is megállja a helyét, jobban mondva inkább szitokszóként… A Balaton Sound és a Hajógyári sziget buliközönsége állítólag mindig felcsapja nagy márkajelzéssel ellátott piképólója gallérját.

Skinny farmer

skinny

A testre simuló farmer 2006. körül kezdte borzolni a kedélyeket külföldön, hozzánk kicsit később érkezett a Victoria Beckham által is cikinek tartott trend. A csőnadrággal az a legnagyobb baj, hogy a férfitest legapróbb hibáit is óriássá nagyítja: biztos önök is láttak már normál súlyú fiút szűk gatyába préselődni, nem egy szívderítő látvány. Ahogy a rövid, úgy a hosszú, de vékony lábon is előnytelenül feszül a „slim fit”. Napjainkban például Varga Viktor fitogtatja vékonyságát ilyen nadrágban, István Dániel pedig évek óta csőgatyában vezeti a Reflektort.

Hatalmas – lehetőleg márkás – napszemüveg

sunglasses

Ennek a trendnek hasonló forrást tippelünk, mint a felhajtott gallérnak: aki lazán bejön a golfpályáról, az nem csak a nyakát védi a nap sugaraitól, hanem a szemét is, mégpedig márkás lencsékkel. A gazdag alfahímek koppintása fajult odáig, hogy boldog-boldogtalan szélvédő méretű – és alakú – napszemüvegben rohangál. A nagy szemüvegre meg ugye nagy márkajelzés fér, ki is használják a helyet a feltehetően hamis szemüvegek készítői és jó nagy betűkkel biggyesztik ki a termékre a márka nevét. Akkor válik igazán kínossá a hatalmas napszemüveg, amikor lemegy a nap és/vagy sötét szórakozóhelyre érünk, mégis rendületlenül hordjuk.

Több kilós fém övcsat

belt

A hatalmas övcsatok a szűk szárú nadrág tökéletes kiegészítői, bár befuttatásukról inkább a szelíd motorosok és a vadnyugati cowboyok tehetnek, mint a XXI. század túl igényes férfijai. A bivalyfejes nagy ezüst csatok a gengszter rappereken váltak először pisztoly vagy dollár alakú ékszerré, csak eztán irigyelték el a fémes csatok csillogását a bulizni induló divatférfiak. A túlzó méretű, hülyébbnél hülye alakú övcsatok a férfiasságot hivatottak kihangsúlyozni, de általában épp az vész el alattuk.

Vasalt haj

emohaj

Az igényes férfi nem csak a ruháira fordít különös figyelmet: a haj- és arcápolás is fontos szerepet tölt be életében. A frissen mosott, időnként visszavágott tüsi hajon túl is van élet, például egy középhosszú loboncból szép frizurát lehet vágni, amit aztán reggelente menetrendszerűen lehet sütni, vasalni, szárítani, lakkozni. A hajvasalás már teljesen elterjedt a tinik körében, az idősebb férfiak hajfestéssel próbálják elfedni ősz hajukat. Fodrászhoz járni, fésülködni, hajat mosni nem ciki, – sőt – de vajon a hajvasalás már túlzás?

Köldökig kigombolt ing (gyantázott mellkassal)

ing

Ha nem álló galléros póló van a divatáldozaton, akkor valószínűleg atléta, mely fölött köldökig kigombolt ing kanyarodik a csőszárú nadrágba. Napjainkban trendinek számít a kockás ing, természetesen nagy feliratokkal. Az igazán bátrak nem vesznek az ing atlétát, hanem szőrtelenítik mellkasukat, keresztet akasztanak nyakukba – nem vallási megfontolásból, csak úgy Madonna után szabadon – és így indulnak bulizni (vagy dolgozni, selyemfiúként).

Tetoválás

versace1000T TRDV752973

A metroszexuális férfiak imádják a tetoválásokat, főként a nagyobb kiterjedésű, aktuális divatnak megfelelő varrásokat. A japán motívumos tetkók nagyon tarolnak, befutó a koi ponty, a gót betűkkel kiírt életbölcsesség vagy a feketén tekeredő nonfiguratív minták. Gyakran kerülnek alkarra a mély jelentésű üzenetek, de a bordákra és lábszárra is trendi tetováltatni.

Melyik trendinek minősülő férficucc a legkínosabb?

Döntse el ön, melyik a felsorolt divatbakik közül a legbotrányosabb! Min mosolyodik el: egy égnek állított, vasalt taréjon vagy egy alkaron úszó halon? Ön szerint ki a nagyobb tahó: akin hatalmas replika napszemüveg villog, vagy aki felhajtja a gallérját? Esetleg a több kilós övcsatok hozzák ki a sodrából, vagy a borotvált mellkason kigombolt ingek? Szavazzon, melyik mostanság trendinek minősített ruha, kiegészítő veri ki önnél a biztosítékot!

Kommentek

  • 2010.08.17 18:22:47neccharisnyás útonálló

    Ó, éreztem, hogy ezt nem kellett volna elolvasni!! :S
    1. nem izgat
    2. izmos férfilábon egy nadrág ami kiemel - BEJÖN 8)
    3. a topgunos jól mutat
    4. én is hordok, férfin se néz ki rosszul
    5. kisfiús -nemgyerebe
    6. ISTEN - minden férfit ilyenbe (főleg, ha van hozzá néhány hosszabb, kósza hajtincse)
    7. ha igényes munka, és esetleg még sztori is van hozzá - nem eldobandó a tulaj

    Kedves Velvetes stáb! Legközelebb összegyűjthetnétek néhány TÉNYLEG irritáló maszkulin dolgot (pl. körömlakk)

  • 2010.08.17 18:28:43WoodrowWilson

    Kedves neccharisnyás útonálló! Ezek TÉNYLEG irritáló maszkulin dolgok a többség számára. Ezt a kommentekből, meg a szavazatokból is láthatod. Neked ezek (vagy egy részük) tetszenek, de be kell látnod, hogy a kisebbség vagy.

  • 2010.08.17 18:29:17greggfrs

    szerintem egy vasalt haj (esetleg hajlakkal is) sokkal jobban fest mint egy össze-vissza álló, kócos, göndör haj, és izgalmasabb mint egy fél cm hosszúságú haj amivel szinte semmit nem lehet kezdeni.

  • 2010.08.17 18:32:10Papp Sanyi

    István Dániel nem férfi. Őt kár volt belekeverni.

  • 2010.08.17 18:33:54baliquez

    első

  • 2010.08.17 18:36:28csicskalangos

    Hát szerintem mind gáz :)

  • 2010.08.17 18:45:15=Daniken=

    ezek mind stílusjegyek. sokszor szánalmas, sokszor röhejes, sokszor meg pont jó.evvan.
    de amikor leírod hogy "etc." akkor az stb. az büdös vagy már ennyire nem tudunk magyarul???

  • 2010.08.17 18:59:38balage28

    Gyagyás Tóni : ha körbenézel vasalthajú fülbevalós pöcsök általában feketében vannak ;)

  • 2010.08.17 19:01:58gezabá

    ribirendszámér odavagyok, ha a csípő íve is olyan... 40 fölött már itt se lehetnék, bár sűrűn járok ide röhögni. még a nickek is odabasz.nak néha :) amúgy meg Titus Pullo a példaképem.

  • 2010.08.17 19:10:07kerdesek05

    Vasalt haj -> Buzi
    Felnyomott gallér -> Buzi
    Feszülő gatya -> Buzi
    RÓzsaszín ruha -> Buzi
    Arcon és hónaljon kívüli teljes borotválás -> Buzi
    2 kilós napszemüveg + 2 kilós csat -> Buzi

    Nekem csupán ennyi a véleményem.

  • 2010.08.17 19:12:42gyakos987

    az összeset be lehet jelölni? :D

  • 2010.08.17 19:22:53Duplapepperoni

    álló gallér
    néha bejön
    csőgatya
    jó alakú, izmos lábako njöhet
    replika napszemüveg
    kizárólag eredeti
    súlyos övcsat
    hm, nem nagyon találkozta még vele
    vasalt haj
    a képen lévő fiú gáz, de a jó frizura fontos
    kigombolt ing
    nem mind1, hogy meddig
    divat-tetoválás
    nem mind1, hogy kin:-))) Beckhamen nem zavarna pl.

  • 2010.08.17 19:30:04shitgun

    Az álló gallér annak a biztos jele, hogy a viselője egy bazi nagy műmájer majomfasz. Nagyon gáz. A nagy övcsat gázsága attól függ, hogy milyen a többi ruha, ha valaki ízléssel rámegy a Pokol Angyalai motorstyle-ra, akkor jól is kijöhet. A nagy szemüveg ciki, ráadásul mióta minden cickány ilyenben jár, a nagy márkáknak nulla a presztizsük. A vasalt haj kommentálásra sem méltó, a tapinaci szimplán jel a homokfaktorra.

  • 2010.08.17 19:30:07Duplapepperoni

    ja és Varga Viktor botrányosan vékony, de nagyon tetszik a hangja

    aki szerint a nyuszin lévő ray ban kultszemüveg ciki az pedig tuti, hogy földhözragadt

  • 2010.08.17 19:35:34shitgun

    Duplapepperoni:
    hát a nyúlon vagány, de emberen megagáz. Főleg ha valaki annyira menőnek érzi, hogy esti sötétben, belső térben se veszi le, azt fal mentén tapicskolva halad.

  • 2010.08.17 19:36:35shitgun

    Nekem különben Piszkos Harry napszemüvegem van, na az vagány:)

  • 2010.08.17 19:37:27evicacica

    mobo kommentjét lájkolom:-) Mer' A: az egy magyar ige, B: mert az a fasza csávó aki leszarja, hogy mit visel és mégis vagány az összhatás (nem a ruha miatt), C: én is szeretem a látens buzi adu-ászt előhúzni adott körülmények között, mivel szana-széjjel bosszantja őket, D: alapvetően úgyis mindegy mit hordasz, ha nulla személyiséggel rendelkezel. (Szerintem. De, mondjuk a többi hasonszőrűnek biztos számít.)

  • 2010.08.17 19:42:05efi

    Ezek hol maradnak?
    Logó ülepű beszartam gatya, ippeg térd alatt végződő bohócnadrág, farmerból felül kikandikáló köldökig felhúzott boxer, löttyedt térdig érő rövidgatya mint úszógatya, slattyogós vietnami papucs éjjel-nappal, idétlen pajesz és körszakáll tizen-huszonéveseken emiatt majomszerű ábrázat.

  • 2010.08.17 19:43:30Kalandora

    Szerintem a kulcsszó, hogy ki viseli és hogyan.
    Rápakoltam Beckhamen-re és nem zavart. Más nyilván másra tehetné!

  • 2010.08.17 19:44:37for-avar

    Nekem "1000" hosszú hajam volt ezem ágában sem volt levágni kivasalni,amúgyis visszahullámosodik :) igaz 2X volt piros és fekete is de aztán le(ki)nőttem
    Van ismeretségemben néhány meleg,de sem a "nők" sem a "férfiak" nem így viselkednek öltöznek...
    Rózsaszin max 7éves kislánynak(+ a Hello Kitty dolgok)bárki máson szánalmas:fiún erősen ratyi,nőn meg sarki lány HC szinész...
    teljesen elavultan a borotvagyáraknak sem adok nagyon munkát,szakállam van :)
    Amikor hátizsákot hordtam még mindenki "dipót" cipelt,amikor bakancsot viseltem akkor ócska NIKÉ BUMA ADIOS sportcsukákat hordtak...én még a 90es évek elején 80centis aljú trapázgatyát,akkoriban még senki...ahogyan a kockás ing kimaradt kimarad ez asok hordhatattlan divatizé...

  • 2010.08.17 19:45:31shitgun

    efi:
    tényleg, az is nagyon menő mostanában, hogy valaki lehúzza a segg-gerezdje közepéig a gatyát, és felhúzza a hátáig a szigorúan bő szabású boxerjét. Nagyon szexi, reggel is előttem állt egy ilyen pokémon a villamoson.

  • 2010.08.17 19:46:25Lámpa Lajos

    az álló gallérrol az a szilárd véleményem, hogy egy igazi férfinak mindig áll.

    valaki látott pöstön cheskee sapkát boltban? a régi 5 év után megadta magát. :(

  • 2010.08.17 19:54:19for-avar

    Varga Viktor???
    az ki Varga Miki fia? vagy ki a faxom?
    "Logó ülepű beszartam gatya, ippeg térd alatt végződő bohócnadrág, farmerból felül kikandikáló köldökig felhúzott boxer, löttyedt térdig érő rövidgatya mint úszógatya, slattyogós vietnami papucs éjjel-nappal"
    Ezt én telibeszart búvárruhának hívom.
    a boka térd közötti ülepű női nadrágot minek hívnátok az is gáz

  • 2010.08.17 19:56:18Duplapepperoni

    shitgun

    az valóban nem OK, ha valaki ebben nyomja a dizsiben

  • 2010.08.17 20:00:33smartdrive

    kihagyták a szandál vagy papucs mezítláb kombót, mint a legprosztóbb proli férfidivatot

  • 2010.08.17 20:09:24shitgun

    smartdrive:
    úrjézus, tehát zokni-szandál kombó az oké? 64 éves szakállas szociológus vagy te? Pacskert mivel hordanád, ha nem mezítláb?

  • 2010.08.17 20:12:45utcai_arcos

    Francba,tudtam, hogy nem szabad leszednem a Ray Ban-ról az árcédulát :(. Az övem meg strapabíró katonai, sose fog cserben hagyni, farmeron tökéletes. Galléros póló -sárga- két gombbal kigombolva, ha jó barna vagyok, nagyon dögös rajtam :D. Új kolléganő ribanc rendszámát napestig nézegetném, napreggelig nyalogatnám...

  • 2010.08.17 20:15:33G. Viktor

    Jaj ne már! Szerintem meg egyik sem ciki, bár tény, hogy együtt kissé sok lenne. Ha ezekből csak egy-kettő van egy faszin az lehet tök ízléses. Én pl imádom a slim gatyákat, és nem azért hordom mert trendi, hanem azért mert nekem tetszik. Nem érdekel ki mit gondol erről. Az ízlés sok féle, és valójában annyi a lényeg, hogy jól érezzük magunkat abban, amiben vagyunk.

  • 2010.08.17 20:16:59Koós

    Én egyiket sem hordom, használom, de sok barátom és ismerősöm igen. Ja és egyik sem buzi.

    Amúgy sztem a 60es 70es években, amikor apám volt fiatal, akkor is voltak ugyanilyen gáz vagy még gázabb dolgok csak azt elfeletjük, mert akkor az itt fújolok többsége volt fiatal és ők voltak "trendik."

  • 2010.08.17 20:27:35mental masturbator

    szerintem az összes borzalmas, kivéve a tetkót:)

    (ez a seggközepéig gatyalehúzásról mindig az jut eszembe, hogy szegénynek hasmarsa van...)

  • 2010.08.17 20:30:32mental masturbator

    vasalt haj meg már csak azért is hányingerkeltő, mert ugyan egy pasi legyen ápolt és finom illatos, de biztos kimenekülnék a világból, ha a pasim órákig szórakozna a fürdőszobában, mert ő most hajat vasal. jókat szoktam röhögni pasikon, akik a metró "tükrében" igazgatják a hajukat.

  • 2010.08.17 20:34:04falesny

    ez a mental masturbator mekkora egy sutyerák.:D :D :D

  • 2010.08.17 20:35:06mental masturbator

    ez a falesny millen szemtelen:D (btw: sör?:D)

  • 2010.08.17 20:38:38falesny

    aham,jégert kérsz?:-)

  • 2010.08.17 20:40:19mental masturbator

    jägert? viccelsz? mindig:D

  • 2010.08.17 20:41:14falesny

    akkor gyere.:D

  • 2010.08.17 20:42:42mental masturbator

    hja, aszittem, házhoz jön...sóhaj...

  • 2010.08.17 20:46:13Ben Zinkoot

    D&G, ugye hétköznapi viszonylatban ez Dolce & Gabona akar lenni ugye?

  • 2010.08.17 20:47:48falesny

    közel laksz?;D

  • 2010.08.17 20:50:24mental masturbator

    emlékeim szerint asszem nem:)

  • 2010.08.17 20:52:50stpeters

    mindenki azt hord , amit akr es olyan szinben, ami neki tatszik.

    ha vkit zavar/foglalkoztat a masik polojanak/napszemuvegenek stb logoja, az tuti frusztralt. ennyi :)

  • 2010.08.17 20:53:26stpeters

    tetszik

  • 2010.08.17 20:53:33mental masturbator

    stpeters: felőlem mindenki azt hord, amit akar. de ugye azért kiröhöghetem őket? :D

  • 2010.08.17 20:53:52Capucchino Vanilla

    A bemutatott elemke mind nagyon gázosak! Legutóbb Kasza Tibin láttam felhajtott nyakú inget, hát szegénynek nemigen állt jól :P

    A vasalt hajtól visítok, sőt ezektől a félhosszú, arcba fésült "frizuráktól" egyenesen hányok. Nincs olyan pasi, akinek ez jól állna. Legyen hosszú a haja, vagy legyen rövid, de pont ez a félhosszú, vasalt, hááááát....bloáááá

  • 2010.08.17 20:54:04stpeters

    persze persze

  • 2010.08.17 20:55:44stpeters

    meg mindig nem ertem, ez miert kritika targya. Vkinek a rasztahaj jon be, vkinek a felhajtott galler

  • 2010.08.17 21:05:48falesny

    Capucchino Vanilla: Justin Bieber vagy ki a túró, na hozzá illik.

    Maszti:ezt már akkor megbeszéltük?én szokás szerint nem emlékszem.:-))

  • 2010.08.17 21:07:06mental masturbator

    "maszti" :DDDD egy-két mondatod volt, amiből kiderült, kb. a másik felén laksz:))

  • 2010.08.17 21:11:52mental masturbator

    stpeters: ez nem bejövetel kérdése, hanem hogy "azért csinálom, mert most ez a menő". itt a bibi.

  • 2010.08.17 21:17:02falesny

    Te Kőb?Ém eml,Fen-t?
    Maaaaaaaaaszti.:-)

  • 2010.08.17 21:20:14mental masturbator

    úúúúúhhh, várjál már no, ehhez szótár kell:D Kőb-t még tudnám értelmezni, nem is járna messzi az igazságtól. a többi betűdet a sör homálya fedi jelenleg:D

  • 2010.08.17 21:23:26stpeters

    nyilvan, de azok, akik csak azert neznek ki ugy, amirol a cikk szol, eleve nevetsegesek, mert ugye mindent tudni kell viselni :) olyanok is vannak, akiknek alapbol ez a stilusa, amirol a cikk szol es ettol nem nevetsegesek. Foleg, ha egy izmos pasitesten van egy felhajtott galler tipusu polo, hat az nem rossszzz

  • 2010.08.17 21:24:58falesny

    hüle.:-)
    eml=emlékszel.
    t=tó.
    Hát,nem érted?
    :D :D
    nem emaileztünk mi már g-ben?
    ez itt kissé publikus.

  • 2010.08.17 21:26:00Brother Love

    Rózsaszín (bocsánat, pink) ing, vagy póló strasszokkal ultrabuzi. Lábszár feléig/középig érő nadrág még a jó lábú férfiakból is nyomorékot csinál, minek? (Különösen szeretik a rövid fickók, akiket még jobban összenyom...)
    "Nagyujjas" papucs (max. strandon)
    Bundesliga jellegű görényfrizura szánalom.
    Szűkített fazonú ing, különösen pacalderekú hülyegyerekeken.
    A szűk szárú nadrág kivált 47-es cipőmérettel mutat kellemesen.
    Hajzselé bármilyen mennyiségben ultragáz, ennél már csak a hajfestés nagyobb szégyen.
    Divatból készített tetoválás, legyen bármi, ultragáz...

    DE: hónaljat/segglyukat borotválni praktikus (előbbi kevésbé izzad, utóbbin így megszűnik a paksimogyoró-ültetvény elvi lehetősége is), a fasz és zacskó beretválása pedig jól jön a szopatásnál (még a nőnek is).

  • 2010.08.17 21:37:48mental masturbator

    de, drága, annoanno nagyon régen:)

  • 2010.08.17 21:40:29mental masturbator

    Brother Love: és úgy is van, ahogy mondod:)

  • 2010.08.17 21:45:05mónikaa

    "Nem az a lényeg, hogy hosszú a haj, hanem az, hogy ápolt legyen." - mondta Aczél György samponnal a kezében, az MSZMP KB ülésén.

  • 2010.08.17 21:48:30titkosgyilkos

    A napszemüveggel kapcsolatban megjegyezném, hogy van, aki nem divatból hordja, hanem azért, hogy védje a szemét. A kis dekoratív napszemüvegekkel azt lehet elérni, hogy a pupilla jól kitágul, a szórt fény meg akadálytalanul hömpölyög a szembe. Ezért a jó napszemüveg kellően nagy és szorosan illeszkedik az archoz.

  • 2010.08.17 21:50:38for-avar

    2010.08.17 21:45:05mónikaa
    ez szép idézet...viszont igaz!!!

  • 2010.08.17 21:50:49mental masturbator

    titkosgyilkos: ahhoz viszont nem kell feltétlen méregdrága épp aktuális trendi napszemcsit venni.

  • 2010.08.17 21:51:52Krisi

    azért aki divatból felvarrat az alkarjára egy tribal mintát az gyász. nőknél már megy ki a divatból a ribancrendszám, viszont jönnek be azok az elcseszett pisztrángok meg madarak, na az ugyanilyen ótvar.
    viszont a negatív csúcs továbbra is csajoknál az angyalszárny tetkó, annál lejjebb már nincs.

    meg különbenis divatból varratni a legostobább, mert pár év múlva az övcsatot meg a csőnadrágot ki lehet dobni a szemétbe, inggallért le lehet vasalni, de a bőrről nem lehet leradírozni azt a szart. szánalom mind.

    (a "hájpol" kifejezésért is jár a faszkorbács kedves cikkíró. meg persze velvet-re kommentelni is hasonlóan gusztustalan, szóval én se vagyok jobb :)

  • 2010.08.17 21:55:41efi

    titkosgyilkos
    Ez így van, csak éppen mérd meg a szemüreg magasságát, amit takarni kell (3cm) és ezekét a divatszemüvegekét (8cm). Normális és használható szemüveg kb az, amit a golfozók, kerékpározók, strandröplabdázók viselnek.

  • 2010.08.17 22:00:19for-avar

    2010.08.17 21:51:52Krisi

    jótestű csajon ok a szárny...de csak ha teljes hát...eleg érdekes gondolatokat szül igaz :)

  • 2010.08.17 22:02:55for-avar

    de a felirat nagyon buta
    pl a XIII. harcosból az idézet magyarul gótikus betűkkel...meg a sok kinai "csípős csirke"...

  • 2010.08.17 22:05:44efi

    Jaj közben eszembe jutott még:
    meszelt nadrág (hófehér);
    minősített esete a pékruha (meszelt nadrág + fehér póló);
    stílushalmozó: felülről lefelé öltönying+sport rövidnadrág+még lazább, koszlott, széttaposott büdös papucs v. vászoncipő;
    xxxxxl-es póló (vállvarrás a könyök helyén, rövidujj vége csuklónál);
    fejhez szegezett baseball-sapka (kajáldában, buszon, medencében (!) sem veszi le;
    kapucnis izék kukaborogató hülyegyerekeknek;
    direkte kisebb (de nem izom)póló: alja épp csak a gatyáig ér, felül siklóvállak a gyerekméret miatt.

  • 2010.08.17 22:17:33Intizar

    Nem viszket irtózatosan a borotvált hátsófél, amint a hajacska megint nőni kezd?

  • 2010.08.17 22:34:34Posi

    Ez csak 7, nem 8, de nem baj.

  • 2010.08.17 23:40:37Hiissaa

    régen a Ritt és a Casucci farmerek voltak a menők, de a nadrágba betűrt kötött pulóver eléggé viccesen nézett ki :D Duran-osok frizurája, szegecses övek, magasszárú tornacipőbe betűrt csőnadrág, nadrágon lógó lánc, "susogós" széldzseki, egyebek. ha ma megnézem a huszonsok évvel ezelőtt készült képeket, filmeket, olykor felröhögök a látványon, miközben a kölköknek magarázom, hogy akkor ez volt a divat. most milyen alapon magyarázzam el nekik, hogy mi a "gáz"?
    mostanság a "teleszart gatya", a valagat mutató letolt/lecsúszott nadrág és az abból kikandikáló szaros alsó, a csimbókos zsíros haj, a lájkolós hallod-beszéd, a rapperek mozdulatait majmoló túlgesztikulált (maga)mutogatás az, ami felb@ssza az agyam. és ők a jövő generációja, akik minket fognak ápolni? inkább a halál

  • 2010.08.18 00:28:43sunabajnok

    na ezt mind egybegyúrnám és az ufóvane problem megoldva!

    :)

  • 2010.08.18 00:38:30Tereskov

    Szerintem egy igazi ferfi hagyomanyos farmert hord, west-coast csizmaval, "Te meg ki a kurva anyad vagy?" feliratu poloval, fokozottan kihalasra iteltetett allatok borebol keszult bordzsekivel, van egy Harley-ja, meg egy OCC motorja es egy 72-es Mustangja, mindenhol keszpenzzel fizet, nem borotvalja sem a honaljat, sem a pocset, es ha teheti a legeslegszelsojobbos partra szavaz.
    Ja, es a mutterja is borszerkoban nyomja...

  • 2010.08.18 00:42:36sunabajnok

    rohadjak meg, sosem azért tetszettek a pasik, mert "trendik" voltak.
    ha most kéne férjet vadásznom, egy csövest szednék fel, nem ezeket a ringyókat.
    de amíg ilyen bódiszilvik, meg döndikék vannak nőnek kikiáltva, a pasik se lesznek normálisak.

  • 2010.08.18 00:49:18Tereskov

    Csoves vagyok!!!

  • 2010.08.18 00:54:27sunabajnok

    puszillak:))

  • 2010.08.18 01:23:56Tereskov

    Na csak tessek megezni ezt:
    [link]
    meg ezt:
    [link]
    Imadom mindkettot, de azert van kulonbseg.
    Es alljon itt az elkerulhetetlen szolas: sunaznalak. :-)))

  • 2010.08.18 01:43:33LA Times

    EZEK MAJDNEM MIND BUZIS DOLGOK

    EMÓS KIS BUZIKÁKNAK VALÓK

    A CSŐGATYA MEG A VASALT HAJ FŐLEG.
    CSÁVÓPASINAK VASALT HAJ EGYENESEN OKÁDÉK

    NAGYON GÁZCIKI

  • 2010.08.18 02:32:12Tereskov

    Ujraolvasva a cikket; nem tudom, kik azok a metroszekszualisak, valszeg troliszexualisak is vannak, a 4-es metrorol nem is beszelve, de alljon itt ellenuk ez: ha ugy tetszik, motorcekcualis (tobbek kozott igazi ferfiak) klipje 1969-bol (nem ma volt vazze! es meg mindig iranymutato)
    [link]

  • 2010.08.18 08:20:17Luella Menendez

    A legtöbb felsorolt cucc buzis...

  • 2010.08.18 09:13:46thazta

    Felhajtott gallér: erősen kisegítő iskolás fíling.

    Csőgatya: szűz, maszturbáló-kapitány

    Páncél övcsatt: csáknorrisz, ehhez lényében olyan ember kell, aki elég texasi megjelenésű és viselkedésében is olyan... inkább maradjon a filmekben
    Vasalt haj: csacsi-fiú, semleges nemű ember-->tinikor után: buzikapitány
    Kigombolt ing: a bimbi ne legyen kint, nem csak szőrtelenül (sok nő véleménye szerint)

    Tetoválás: tudni kell viselni, öltözni hozzá, oda kell figyelni, mert nagyon könnyen szakmunkás-fílinget kelt

  • 2010.08.18 09:31:09KK

    még ilyen hatásvadász bűn rossz cikket...

    bagoly mondja verébnek esete: a nők 'túlkapásai' amúgy sem férnének bele 8-ba, és sokkal kínosabbak is. nevetséges az egész.

    de azért csak így tovább, ujjal mutogató okoskák!

  • 2010.08.18 09:40:04waketomi

    a répagatya mindig menő volt, és az is marad. ameddig én élek addig ebben a házban állat lesz.

  • 2010.08.18 09:47:00waketomi

    jut eszembe, a csillagos tetkóval mi a helyzet?

  • 2010.08.18 09:48:43spoilsport

    MANBAG!!!

  • 2010.08.18 09:50:02gusvagyok

    Ezek nem is divatbakik, csak némelyik éppen lejárt, a másik meg még nem jött vissza. Például a szandi-zokni kombó jövő nyáron újra hódítani fog.

  • 2010.08.18 10:27:30KoBold72

    Micsoda divatnáci dolog már a zokni-szandál kombót ekézni!?
    Hülye, betokosodott dogma.
    Tud az jól kinézni, csak pl. megfelelő szandált kell hozzá választani.
    (Japán tabi-geta kombó gáz lenne?)
    A higiéniai vetületről nem is beszélve.

  • 2010.08.18 10:30:05Hümüzhümümüz

    Kellett nekem ezt elolvasni... Jól fel is baszta az agyam.

    MINDENKI MÁS TE TUFA!!!

    Nekem gáz, ha valaki goth, vagy rocker, vagy emo, nekik gáz, hogy rajtam fel van hajtva a pólóm gallérja, vagy gáz, hogy Police a szemüvegem... mamáknak, papáknak gáz az egész fiatalság, pasiknak meg gáz, ha egy csajnak meg van csinálva a körme és nem tudja a telefonját nyomogatni. És még sorolhatnám, de szóvá kell ezt tenni? Ez a legnagyobb problémája az embereknek???

    Járjon mindenki ugyanolyan szürke kezeslábasban, kopaszra nyírt hajjal basszus????????????????????? Ehh! :(

    Annyi az unatkozó, komplexusokkal küldő ember, hogy lassan nem merek kiszállni a kocsimból. Persze ott sem vagyok biztonságban, mert még képes rámdudálni egy ilyen zugfirkász, hogy ciki a fél éves felni az autómon.

    Húzok is, beveszek egy vodka-juice kombót, hátha lenyugszom... Vagy már a vodka-juice is gáz? Wehh!

  • 2010.08.18 10:34:30Hümüzhümümüz

    Ha már népnevelés, akkor arról kellene írni, hogy metrón nem zsibbasztjuk kolbászos, sörös, pálinkás szájszaggal a másikat, vagy nem tömegközlekedünk orbitális testszaggal és nem tüsszentünk a másik pofájába.

    A 72 órás dezodor nem helyettesít 3 napi tudolást!

  • 2010.08.18 10:51:44DenisaM

    Akárki akármit mondjon, pasin a rózsaszín cucc a legcikibb, legyen az póló, ing vagy nyakkendő...

  • 2010.08.18 11:03:16Hümüzhümümüz

    Készülhetne egy olyan cikk is, amiben arra keresik a választ, hogy miért nem foglalkozik inkább magával mindenki ebben az országban... Lassan antiszociális leszek. :S

  • 2010.08.18 11:17:05Csirke72

    Annyira szánalmas ez a magyarországon divatnak tartott korcsok felvonulása....

    Nemtom de németbe és komolyabb nyugateurópai országokban sehol és senki nem nyomul ilyen faszul öltözve...felhajtott gallér, napszemüveg.....

    A magyarok mindig is olyan kisstilü buzik....

    Aki picit is igényesebb, eleve nem magyarországon él és veri magát a ruppotlanság országában...

    Na meg ami magyarországon nagy kalandnak számit, nyugaton meg se jegyzik....

  • 2010.08.18 11:39:49alib

    Hát ez a cikk egy f.szság. Szerintem hordjon mindenki olyan ruhákat, amik tetszenek neki, és amikben jól érzi magát. A felsorolt dolgok mindegyike olyan volt, ami jól áll bizonyos férfiaknak, másoknak meg nem. A felálló gallér szerintem szexi. A vasalt haj trendi, a napszemüveget nem is értem, mit keres itt. A mellkasvillantás már erős téma, azt kevés ffi tudja viselni, de ha tudja, akkor az üt. A tetkóval sincs baj, én személy szerint utálom, mert tudom, hogy ezer év múlva is a bőrön marad.

  • 2010.08.18 12:00:34Silent Bob

    2010.08.18 11:17:05Csirke72
    Barátom, a németeknél ruppótlanabbul senki nem öltözik a világon, pedig pénzük lenne rá. :D Kb. mintha mind az Otto katalógusból lépett volna ki.

  • 2010.08.18 12:17:18hunyuan

    Csirke72:
    te figyeljé mán..mikor is jártál küfődön?
    szted ott kint a 'nyugaton' hogy öltözködnek az átl. férfiak
    megsúgom elég gázul
    nincs miért szégyenkeznünk
    de te mint világjáró ezt biztos jobban tudod..

  • 2010.08.18 12:58:12Deviáns szinglibolsilibsibibsi

    Heh. Hasitasi nem kér kódot. Ellenben praktikus. Mellé rövid ujjú póló, farmer, sportcipő. Akinek nem tetszik, nem nézi, vagy tehet egy szívességet.

  • 2010.08.18 13:17:00megint

    Sok barom hordja a discoban is a napszemüveget, a nagyságának is van egy határa ami után már inkább nevetséges, köldökig gombolt ing szintén gáz, nekem is drága cuccaim vannak , de arra figyelni szoktam, hogy véletlen se legyen méteres felirat rajta, ugyanis azt szánalmas magamutogatásnak tartom, főleg, hogy a nagy része gagyi, gondolom mindenki találkozott már a nagyon vastag(ámde belül üreges), hatalmas Armani feliratú(hamisítvány), frissen gyúrt emberkékre

  • 2010.08.18 13:43:03Szakyster

    NAGYON dühös vagyok a társadalomra, amiért valami ecseszett okból kikiáltották cikinek a zokni-szandál kombót. Pedig főleg Budapesten praktikus: a zoknin keresztűl szellőzik a láb, még sincs kitéve annak a mocsoknak, ami az utcákon van. Szóval most ehelyett a kényelmes viselet helyett hordhatok félcipőt. Köszönöm szépen.. :(

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés