
Kukkantson be hazánk kiemelkedő karácsonyi vásáraiba
Az esti programokat egy jó forraltborozás, a különböző portékákban való gyönyörködés és egy-egy karamellás alma elmajszolása teszi teljessé.
Az esti programokat egy jó forraltborozás, a különböző portékákban való gyönyörködés és egy-egy karamellás alma elmajszolása teszi teljessé.
A család sem tudott a ruhadarab zsebében rejlő különös borítékról.
Elmentünk Szegedre, hogy testközelből nézzük meg az év fagyijának kiválasztását. A néhány pikáns kombináción túl a klasszikus ízek domináltak.
A megszúrt férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a mentők.
A híreszteléseket a Bors is átvette, pedig egyelőre semmi sem utal erre.
Április 23-án reggel elindult nagymamájától, azóta nincs hír Kakuszi Tamás Dánielről.
Egy rozsdás kaszával halálosan megfenyegette egyik ismerősét.
A fiatalember másodfokú égési sérüléseket szenvedett, de csak véletlenül került kórházba.
Csoda, hogy épségben megúszta.
A párduckaméleont egy szegedi állatboltból vitték el ismeretlen tettesek, akiket megörökített a biztonsági kamera.
Rabtársa is öngyilkos lett. A szegedi Csillag börtönben belső vizsgálatot indítottak.
Két társa is volt. Mindhárman előzetes letartóztatásba kerültek.
A férfi azt mondta a rendőröknek, hogy összerakott egy bombát és ki fogja próbálni.
Bene László két éve reménykedik abban, hogy kijöhet a börtönből.
Egyelőre. A szakvéleményt ki fogják egészíteni és szeptemberben döntenek Bene László sorsáról.
Jogerősen is felmentették a börtönőrt, akiről egy elítélt nő állította, hogy érdekes pózban szerelmeskedtek.
Az elsőfokú bíróság június 29-én dönt arról, hogy Bene László szabadlábon bocsátható-e.
A 11 éves H. Bence szerdán reggel szökött ki az intézményből. 12:30 körül a városban találták meg.
Hatvan tűzoltó dolgozik az ipari parkban keletkezett tűz oltásában.
És ha minden pénzüket elszedné. Ne futasson! Elég nagy fogása volt a rendőrségnek.
Több helyszínen is házkutatást tartottak és nagy értékű autókat foglaltak le.
2001-ben születtek utoljára Magyarországon sörényes farkasok.
A pszichiátriai kezelés alatt álló nő valószínűleg öngyilkos akart lenni. Sikerült kimenteni.
A két szirénázó autó egy kereszteződésben ütközött össze, a járművek teljesen összeroncsolódtak.
Már ha a bíróság másodfokon is így dönt. Elsőfokon szabadon engedték volna Bene Lászlót.
Hatalmas füsttel égett Szegeden az autó motortere.
A 24 éves N. Bencének egy beszólás miatt borulhatott el az agya.
A hajnali háromkor történt esetet pár óra alatt megoldotta a rendőrség.
És ez pontosan így történt, szóról szóra.
A kerékpáros súlyos sérüléseket szenvedett, a lába a busz kereke alá szorult.
Nem fogja kitalálni, mi a közös a két merőben eltérő helyszín látogatóiban.
Állítólag azért, mert gyanúsan viselkedett. Az őrök még meg is jegyezték, nem látszik rajta, hogy kicsi gyereke van, mert nincs elhízva.
Az elsodort gyerek 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A testvérekre vigyázó férfival szemben vádemelést javasol a rendőrség.
Nem akart bírságot fizetni, azzal fenyegetőzött, hogy elvágja az ellenőrök torkát.
De előtte még átment egy piroson is. A létező összes KRESZ szabályt megszegte.
A bedrogozott P. Sándor márciusban szerelemféltés miatt lendült támadásba.
Szeretne házi őrizetbe kerülni, ezért fellebbezett.
A 36 éves sofőr alkoholt és kábítószert is fogyasztott mielőtt halálos balesetet okozott.
A szegedi balesetben négy ember megsérült, kórházba kerültek. A 36 éves sofőr ittasan ült a volán mögé.
Az idős férfi rosszul lett, de már hiába hívtak hozzá mentőt.
Múlt hét vasárnap óta nem ment haza. Utoljára kék overallban volt.
Az egyik kútfej pénteken késő este robbant fel. Egy ember súlyos, kettő pedig könnyű sérüléseket szenvedett.
Egy szegedi szexorgián állítólag négy valóságshow-sztár közül válogathattak a férfiak.
N. Norbert Barna 12 évig lesz börtönben, és soha többé nem dolgozhat jogi pályán.
A szegedi férfinek egy parkolóhely miatt borult el az agya. Ha ismeri L. Endrét, szóljon!
A férfi egy szegedi sütöde elé parkolt, a tulaj pedig olajat öntött a tűzre.
És a farkát mutogatta a járókelőknek. Szeméremsértés miatt emelhetnek vádat ellene.
A baleset Szegedre tartó Intercity vonalán történt.
A vádemeléskor ismét letartóztatták, mert már többször is állt bíróság előtt.
A szegedi nő és négy társa súlyos sérüléseket okozott a férfinek.
A kerékpárost súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A Color futás miatt utazott a városba, stílusosan közölte a világgal, hol tartózkodik.
Meg a farkát mutogatta az arra járóknak. A rendőrök elfogták.
Mintegy harminc hektárnyi területen ég a száraz fű, az avar, a nádas és a bozótos Szeged és Deszk között.
A fiatal nőt a vonat vécéjében támadta meg egy 21 éves alsónémedi férfi, akit később elfogtak a rendőrök.
Autó motortere, bálák és több hektárnyi olajfás terület és ég az országban.