
5 tipp, hogyan bízzon jobban az ösztöneiben, amikor randizik
Megérzéseink ellenére hajlamosak vagyunk a pillanatnyi érzelmeinkre hallgatni, ám később nehezebben szabadulunk. Így előzhetjük meg a drámát.
Megérzéseink ellenére hajlamosak vagyunk a pillanatnyi érzelmeinkre hallgatni, ám később nehezebben szabadulunk. Így előzhetjük meg a drámát.
„Amíg a kedvesem alkoholmámorában horkolt, remegő kezekkel végigolvastam mindent” – olvasónk ezután döntött úgy, hogy mégis kelleni fog a fogamzásgátló.
Mit tegyen egy férfi, ha kevesli a szexet a kapcsolatában? Íme néhány válasz és tapasztalat egy női olvasónktól.
Olvasónk, Eta, összejött egy kollégájával. De aztán a kapcsolatba bekavart egy másik férfi is, aztán egy másik nő.
Egy női olvasónk ír, aki úgy érzi, éppen elszúrja az életét, de fél az egyedülléttől.
Az ukrán és a brit mászófenomén közös trükkje őrültségnek tűnik – pedig megbízni valakiben jobb, mint egy orgazmus. A szerelem az igazi extrémsport.
Egy brit asszonynak olyan üzelmei voltak férje háta mögött, hogy csak az utolsó pillanatban merte bevallani. Többet nem is került férje színe elé.
Ötször? Hatszor? – már olvasónk se tudja számon tartani, hányszor fogadta vissza ugyanazt a nőt. Aki aztán mindig újra elment.
Olvasónknak azért nem kellett a szeretője, mert tudta, hogy az mennyit hazudik a feleségének.
Egy amerikai nő ismerte újdonsült férje előéletét, mégsem számított arra, hogy az esküvő után egy hónappal két új áldozata lesz.
Mit szól vajon ahhoz, hogy a pasija fütykösével is játszogattak már?
A rapper úgy érzi, hírneve gátolja benne, hogy szabadon ismerkedhessen, ha meg mégis sikerül neki, akkor sem mer megbízni az újakban.
Sokan bizalmi kérdést csinálnak a közös bankszámla megnyitása ügyében. Pedig a nemnyitáshoz is legalább ugyanannyi bizalom kell.
A másodállásban call girlként dolgozó angol tudósnő könyvében kifejti, miért a szenvedély, a bizalom és főleg az önbizalom a 3 dolog, ami a pasik számára a legfontosabb.
Az intelligens telefonok le fogják tudni ellenőrizni, biztonságos kapcsolat vagy randirémálom vár-e ránk. Kérdés, hogy nem izgalmasabb-e kockáztatni.
A színésznő elnyerte a magyarok bizalmát, derül ki a Blikk felméréséből.
Dannii MinogueKylie Minogue a testvérének sem adott új lemezéből, mielőtt az a boltokba kerül, mert fél, hogy kiszivárogtatja - írja a Femalefirst. Minogue tizedik, X című lemeze a jövő hónapban kerül a boltokba, de az énekesnő retteg attól, hogy a számok kikerülnek az internetre.