
Rúzsa Magdi csúnyán lebetegedett - Veszélyben az esti koncert?
A tervek szerint Egerben lép fel ma este fél 9-kor.
A tervek szerint Egerben lép fel ma este fél 9-kor.
A 18 éves V. Marcellnek vasárnap este veszett nyoma. Holttestét négy nappal később a Szépasszony-völgyben találták meg.
Legfeljebb 5 évet kaphatnak, szabadlábon védekeznek.
Összeszurkált egy másik férfit, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba.
A középkorú férfira Isten nem sújtott le, ezért a rendőröknek kellett elvinni.
A hőségtől szenvedő kutyust a rendőrök szabadították ki a kocsiból.
Valószínűleg figyelmetlenség történhetett, de további részleteket egyelőre nem tudni.
Ami a szerelmespár rajzából nem is feltétlenül szembeötlő, az a háttérből mindenképpen egyértelmű.
A férfi kihallgatásán elismerte a bűncselekmények elkövetését.
Vagy ott van, vagy nem. Próbálja megkeresni!
A 11 éves gyerek Húsvét hétfőn tűnt el. A Velvetnek nyilatkozott a lány édesanyja.
Úgy tudjuk egy felsőtárkányi vendéglátóhelyen találták meg.
Hegymegi Boglárka március 28-án elment otthonról, azóta hiába keresik.
Legalább nem kellett messzire vinni az Egerben egymásnak esett társaságot, hogy ellássák őket.
A tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a helyszínre, szerencsére senki sem sérült meg.
A 80 éves nő heteken belül elvesztette volna a látását, és nem akart így élni.
A nő fennakadt a ház előtetőjén. Az orvosok már csak a halálát tudták megállapítani.
Hegyi Ádám tűzoltó Egerben felmászott egy fiatal lány ablakába kedden délután és..
Felismerhetetlenségig összeégett a férfi, holtteste mellett több olajfáklyát is találtak.
Az elszenesedett holtestet járókelők találták meg, a rendőrség a helyszínen van.
A helyi postás felmatricázott biciklijét sikerült ellopnia. Hamar elfogták.
Egy munkagép vágott át egy gázvezetéket, több mint 200 embert kellett kitelepíteni.
Veres Pál egy 27 fős csoporttal buszozott Egerből Poroszlóra, de amikor a többiek átszálltak egy másik járatra, nyoma veszett.
Az 55 éves D.-né B. Mária részegen döfte bele a 21 centis pengét férjébe, aki belehalt sérüléseibe.
A gyönyörű őrmester az egri strandon cirkál, ott rend van és fegyelem.
Érezzen együtt vele, és kollégáival, akik egyenruhában kénytelenek megfigyelni a strandolókat.
A 40 éves nő a citromsárga pisztollyal próbálkozott az egri dohányboltban, ahol ő is dolgozott. Nem sikerült neki.
A saját házukban támadtak meg egy roma családot Egerben kedden délután. A két miskolci fiatal egy 16 éves lányt és nagymamáját is összeverte.
Az 55 éves nő délelőtt szúrta le 50 éves férjét, aki belehalt sérülésébe.
A rendőrség hat órán belül elfogta az egri nőt, aki beismerő vallomást tett.
Kiraboltak Egerben egy dohányboltot vasárnap reggel. A rendőrség nagy erőkkel keresi a tettest.
Az egri várban pózolt, és szerinte ő a kanóc az ágyún.
Az első információk szerint a balesetet feltehetően az ónos eső okozta.
A férfi a helyszíni szemle során a közelben tartózkodott, a rendőrég szerint segíthet a bűncselekmény felderítésében.
Egy 21 éves férfi tűnt el Egerből, a rendőrség kéri, akinek információi vannak róla, jelentkezzen.
Februárban halott újszülöttet találtak az Eger-patakban, a bűnügyben segíthet a rendőrségnek ez a nő.
A MÁV gondoskodik az internetre éhes békéscsabai, egri és Balatonra vágyó utasokról is.
Múlt hét végén történt az eset, egy helyiség teljesen kiégett, jelentős a kár. Még vizsgálják ki vagy mi okozta a tüzet.
Egy 64 éves és egy 52 éves nő verekedett össze egy belvárosi buszmegállóban, meg is sérültek.
A peches, piti tolvajt hamar elkapták. Mindig ugyanazt a márkát kereste.
"Megmutathatom neked a fütyimet?" - kérdezte egy férfi a kislánytól Egerben.
2012 nyár óta több diáklánnyal is lefeküdt a tánctanár, az aktusokat kamerával rögzítette a lányok tudta nélkül. Egyiküket zsarolta a felvétellel.
A rendőrök a rajtaütésszerű ellenőrzés során három főt is elfogtak.
Előtte még pornót is nézetett a rábízott gyerekkel. Előzetes letartóztatásba került.
A helyszínelés idejére teljes útzárat rendeltek el, kerülni az Eger-Egerszalók-Demjén-Kerecsend útvonalon lehet.
Tudja milyen, amikor egy magyar tűzoltó nősül? Most megmutatjuk!
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója úgy tudja: a rendőrség egy 25 év körüli férfit keres, aki nem sokkal fél 11 előtt az Eger és Környéke Takarékszövetkezet fiókjában követte el a bűncselekményt.
Egy hétvégi háznál találták meg a holttestet csütörtökön.
A lefoglalt kutyák esetleges örökbefogadásának lehetőségéről később adnak tájékoztatást.
A gyalogos a baleset során orvosi ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
A nyomozók adathordozókon pornográf felvételeket, több helyen rejtett kameráknak kialakított üregeket találtak az egri házkutatás során.
Sz. Attila fiatalkorú lányokkal folytatott aktusait kamerázta le, egyet valószínűleg zsarolt is a felvétellel.
A Dobó térnél egy 82 milliméteres szovjet aknavetőgránátot találtak.
Egy kamasz mobilját akarta elvenni késsel fenyegetőzve egy 17 éves fiú Egerben. Más támadásokat is elkövetett.
Egy világháborús robbanótest került a felszínre Egerben a belváros rehabilitációs munkálatai közben pénteken, nem messze Dobó István szobrától.
A gyereknél tüdőgyulladást diagnosztizáltak, ám később kiderült, agyhártyagyulladása van. A kórházban már nem tudtak rajta segíteni.
Két autóbusz ellopásával is megpróbálkozott csütörtök este egy egri telephelyen egy 24 éves férfi, ám tetten érték.
Az Eger felől érkező kocsi kisodródott egy kanyarban és a busznak csapódott. Az autó sofőrje meghalt, a buszon nem sérült meg senki.