
Hová tűnt Magyarországon a #metoo?
2017-ben bombaként robbant be, mára már senki sem beszél róla itthon. Mi lehet az ok?
2017-ben bombaként robbant be, mára már senki sem beszél róla itthon. Mi lehet az ok?
A japán kormány határozottan konzervatív, szerintük egy nőnek több gyereket is kell szülnie.
Már csücsörítős szelfizős nők is boldogan veszik fel a #meninist szöveggel ellátott pólókat. Mert szerintük ez vicces.
Feltéve, hogy Angliából Magyarországra gyűrűzik a Go with the Flow kampány, amit két kelet-angliai hallgató indított el. Céljuk a vízspórolás.
Szeptember elsején a legnagyobb troll az volt, aki szolidaritási mozgalmat hirdetett. Ismeretlen lányok meztelenül fotózkodnak.
Három táncoslány indította a felső nélkül fotózkodós túrázást. Nem hazudnak indokot.
Az USA-ban egyre több férfi tiltjaa meg magának a maszturbálást azért, hogy teljes életet élhessen.
A FEMEN most épp Julija Timosenko kapcsán tüntetett azért, mert úgy érzik, el akarják hallgattatni őket.
A Metallica és a Rage Against The Machine mostanában többször is több perces néma csenddel kezdte koncertjeit.
Európában évente százezer tonna csomagolópapírt adnak el, ami hatszázezer fa kivágását jelenti, ezért Ne csomagolj! névvel és néhány celebbel megspékelve Magyarországon is elindult a csomagolásellenes mozgalom - tudtuk meg a közleményükből.