
Németh Kristófék megmutatták Szentendrén felépített házukat
Tóth Gabiék után egy újabb sztárpár döntött úgy, hogy a belvárostól távol folytatják a családi életet.
Tóth Gabiék után egy újabb sztárpár döntött úgy, hogy a belvárostól távol folytatják a családi életet.
Egy autentikus magyar étteremben ették degeszre magukat, amiről NYILVÁN fotók is készültek.
A tömeget elkerülve nyaralós sorozatunk második részében a Dunakanyar vadregényes oldalát járjuk be.
Első fokon hirdettek ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki 2015-ben szabályosan lemészárolta szentendrei barátnőjét, mert az nem akart békülni.
Egy olvasónk az összes lakó érzéseit tolmácsolta, amely szerint ennél rosszabb nem is történhetne a várossal. Ön mit gondol?
A lakókocsijára is rátaláltunk.
Ma hoztak volna ítéletet, de egy fontos kérdés felmerült.
A bíróság és az ügyészség is úgy vélte, hogy tartani lehet a gyanúsított szökésétől, ezért 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.
A baleset után megállás nélkül továbbhajtott. A nő és a gyerek is megsérült.
A színész Szentendrén folytatta országos turnéját.
Margit nénit kirabolták és megerőszakolták, ő mégis jól van, és csak két szót üzen.
A 33 éves K. Attila kedden állt először a bíróság elé a tavaly márciusban történt gyilkosság miatt.
Ha azt tervezte, hogy Szentendrén élvezi a tavaszt, tervezzen a pótlóbuszon való szorongással is.
A fiút kórházba szállították, a helyszínelés jelenleg is tart.
A gyerekkel az anyja lépett le vele még vasárnap, amikor az apánál volt láthatáson.
A gyerek az apjánál volt láthatáson. A nő meg szó nélkül lelépett vele.
A 64 éves R. László szombaton este veszett össze nevelt fiával, akit a bal hóna alatt szúrt meg az ollóval.
A két autóban csak a sofőrök ültek, és mindketten súlyosan megsérültek.
Ajándékba vitte a kést, amivel a szakítás miatt több tucat késszúrásal végzett szerelmével K. Attila, az a 33 éves férfi, aki két hete végzett az ismert szentendrei étteremtulajdonosnővel.
A meggyilkolt nő feltételezett gyilkosát, K. Attilát kihallgatta a rendőrség, majd előzetesbe helyezték.
Az erősen vérző férfit nem sokkal a gyilkosság után találták meg, nagyjából 500 méterre a helyszíntől.
Egy jól menő, elegáns étterem és kávéház tulajdonosa volt az 42 éves nő, akit péntekre virradó éjjel holtan talált otthonában 12 éves fia. Volt barátja végezhetett vele.
Fura szemüvegekben, hegesztőmaszkban és távcsővel is nézték a Duna-parton, ahogy eltűnik a nap a hold mögött.
A 42 éves nőre fia talált rá lakásában, egyelőre nem zárható ki a gyilkosság sem.
A fűtés robbanhatott be a pap-szigeti házban. Senki nem volt otthon, csak a család kutyája, őt a tűzoltók mentették meg.
Szentendrén, egy luxus ingatlanokkal rendelkező családi házas övezetben termesztették a maruhiánát.
A szentendrei Berek utca 1. szám alatti telken két ház van, de nem a Schobertékét árverezik, mert az tehermentes.
Halottat találtak Szentendrén, a körülmények titokzatosak, de a rendőrség az ügyben már kihallgatott valakit.
Az üzlet állítólag egyre rosszabbul ment, ezért húzták le a rolót.
Három részeg férfi támadt rá a rendezőre Szentendrén, egy előadás után.
Tömött sorokban állnak az autósok Budakalász és Szentendre között, a rendőrök sorra fordítanak vissza mindenkit – számolt be az aktuális állapotokról helyszíni tudósítónk.
A helyiek nem is annyira a víztől, hanem inkább a szúnyogoktól tartanak, óriási mennyiségben jelentek meg a városban.
Beállt az önkéntesek közé . Kár, hogy ettől megbénult a Visegrád felé tartó forgalom.
A szentendrei néni nem hagyta el otthonát a kutyája nélkül, a tűzoltók mentették ki. Egy vízimentő családjánál húzza meg magát.
A katasztrófavédelmisek elárasztották a Pap-szigetet a nagyobb rombolás elkerülése érdekében. Videó.
Közterületen lőtt le egy férfi egy nőt, majd öngyilkos lett. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
Az autó ismeretlen okokból kisodródott az útról, és kidöntött egy gázcsonkot.
Sokkos állapotban menekült el Jaguarjával a lövöldözés után a 49 éves, szentendei M. József, aki féltékenységből többször meglőtte élettársát április 26-án éjjel, írja a Blikk.
Veszekedést követően családi házukban többször is meglőtte élettársát egy szentendrei férfi péntek hajnalban, majd elmenekült.
Arendőrök mindkét forgalmi sávot lezárták, a Budapest felé tartó járműveket a Kalászi út irányába terelik el.
Beszakadt a viacolor burkolat egy szentendrei iskola parkolójában kedd reggel, az ott álló autó az így keletkezett gödörben ragadt.
Pest megyében több helyen okozott gondot a hó és a csúszós út, de Szolnok határában is több baleset történt.
A Cinke utcai házból két benn tartózkodónak is sikerülüt időben kimenekülnie.
Egy húsz év körüli fiatal halt meg abban a karambolban, mely ma hajnalban történt Szentendrén.
Autós üldözés és verés, most meg gyanúsítás. Rájár a rúd Maros Gábor operaénekesre, aki nem is érti a történteket.
A gázszolgáltató munkatársai péntek kora este kiiktatták azt a vezetéket, amely az égő gázcsonkot táplálta a szentendrei Makkos utcában.
Avartűz miatt lángra kapott egy gázcsonk Szentendrén péntek délután. A tűz miatt 28 épületből 35 lakót kellett kiköltöztetni.
A kórházba került nő a lakása fürdőszobájában lett rosszul.
A baleset egy ipari telephelyen történt, a plató - az eddigi adatok szerint - a szerelése közben zuhant rá az 50 éves férfira.
Villanyoszlopnak ütközött egy autó a 11-es főúton, Szentendre belterületén, a sofőr elment a helyszínről.
Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-nek azt mondta, a fiatalokat Budapestre, a Szent László kórházba szállították.
Felborult egy kétszemélyes kenu a Dunán a szentendrei Pap-sziget közelében szerdán kora este.
Két hajléktalan keveredett szóváltásba, majd az egyik férfi megszúrta a másikat, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozva.
Tűz ütött ki Szentendrén, az Interspar áruházban, szerdán este.
A tűzoltóknak gyorsan - körülbelül negyed óra alatt - sikerült kiásniuk a fiatalt.