Ma reggel úgy pattant ki a szemünk az istenadta sejtelemtől, hogy első dolgunk volt leellenőrizni azt, ami később beigazolódott:

Mi már akkor lefotóztuk Pumped Gabot, mikor még a kutya sem ismerte elbűvölő lényét!

Pumped Gabo már akkor is teljesen fel volt pumpálva és a testét már akkor is tökéletesen meg tudta feszíteni, mikor ön és mi még csak kis pólyások voltunk, és még mindig csak Kis Grófon nevettünk, és nem vettük észre, hogy tavaly a Pumped Gabo küllemét rögzítő, aranyat érő fényképet is beletettük a Balaton Soundos kockahas-gyűjteményünkbe. Sőt, februárban még az instáját is szemléztük.

Na, kíváncsi, milyen volt tavaly?

Hát ilyen, azaz ugyanolyan, mint most! Azt gondolta, hogy Pumped Gabo nem így született meg eleve? Ő az ott, balszélen.

Felhívnánk még figyelmüket a Pumped Gabo zöld gatyájából kilógó pólóra vagy törölközőre, ami ha látszódna, azt lehetne rajta olvasni, hogy "parental advisory: explicit content", ami kb. azt jelenti, hogy "szülői figyelmeztetés: szókimondó tartalom", ez pedig egyértelműen bizonyítja, hogy Pumped úrnak a fehér iPhone-jától a tudatos pólófelirat-választási képességééig minden porcikája remekbeszabott.