10-gabo-IMG 6526

Pumped Gabo legnagyobb vágya: öt kiló szárazba

2015.07.10. 17:58

Már szerda óta tartja lázban az internetet Pumped Gabo zseniális tánca, úgyhogy megpróbáltuk kinyomozni, milyen háttérrel rendelkezik a 18 éves srác. Meglepő módon a Balaton Sound gyúróversenyén futottunk bele, ahol mellesleg a negyedik helyet szerezte meg. „Az elején nem nagyon figyeltem oda, azt hittem, megnézik páran. Annak örülök, hogy többen is megemlítették Zyzzt, mert az ő hagyatékát akarom ápolni és az örökségét fenntartani, számomra ez a legfontosabb. A táncot is tőle tanultam, Zyzz-videókat nézek éjjel nappal. Ez annyira belém ivódott, hogy tettem bele új mozdulatokat és hajlításokat” - mondta a Velvetnek a civilben Szabó Gábor néven futó Pumped Gabo, aki saját bevallása szerint egyáltalán nem fogyasztott se alkoholt, se drogokat a nagy produkciója előtt. Nem is alkoholra vágyik, hanem sokkal magasztosabb dolgokra. „Kéne még lábra öt kiló szárazba*, de hát azt majd összehozom.” Na de honnan jött az elengedhetetlen nyelvöltögetés? „Amúgy is szoktam öltögetni, szerintem vicces. Csajozni nem szoktam vele, de ki kell próbálnom.”

Biztosan ön is kiváncsi rá, hogy mit csinálhat Pumped Gabo civilben, úgyhogy most eláruljuk: „Hát szétgyúrom magam. Ezzel foglalkozom napi 24 órában” - avatott be minket élete hátterébe, majd tovább nyílt. „Most van egy csaj, akivel közel kerültünk egymáshoz, ezért most nem is csajozok. Hagyom, hogy a csajok próbáljanak felszedni engem. Amúgy nem nagyon jönnek oda, mert elég bunkó és nagyképű vagyok szerintük, de szerintem nem vagyok az” – nyugtatott meg mindenkit, majd gyorsan el is mondta, milyen nők próbálkozzanak nála. „A külső az első. Anélkül nem is beszélgetek vele, legyen szolis színe, cici, fenék, alak. És hogy ha belülről is jól kijövünk, akkor lehet folytatni.”

Bár egyáltalán nem úgy tűnik, Pumped Gabo nem teljesen elégedett ezzel a csodás testtel. „Egy tízes skálán hatos vagyok. Ágyúgolyó vállakat akarok, negyvenötös kart, és lábban még nagyon kell fejlődnöm.” Ha ez még nem lenne elég, nem is tartja magát tökéletes táncosnak: „Nekem nem annyira jó ehhez az érzékem, de azóta gyakorlom, mióta edzek. Most már egészen megy, fogjuk rá” – vallott őszintén a magyar internet aktuális kedvence.

* mármint hogy még öt kiló izom.