Erre a cikkre az inspirált, hogy öt napot töltöttem a szántódi kempingben, ahová autó nélkül, vonattal érkeztem. Jó, tudom, én vagyok a hülye, hogy nincs jogosítványom. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy Budapesten élek, vidékre ritkán járok, így a tömegközlekedés lehetőségeit kiaknázva nem is éreztem különösebb szükségét. Kiruccanásom során viszont a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy néha nem árt az ember feneke alá egy kocsi.
Az első akadállyal követlenül az érkezés után szembesültem: a vasútállomás körülbelül fél órányi gyaloglásra volt a kempingtől. Nem egy irtózatos távolság, de csomagokkal megpakolva, a hatalmas hőségben, izzadtan és fáradtan...
Három átszállással Alsóörsről
Másnap reggel Alsóörsön akadt dolgom. Ha megnézi a Google Maps útvonaltervezőjét, láthatja, hogy a legegyszerűbb megoldás komppal legyőzni a távolságot (mindössze 23,1 kilométer, ami autóval kevesebb mint egy óra, de nekem ez az opció ugye kiesett). Alsóörs felé mázlim volt, mert csupán Tihanyig kellett kompoznom, onnan elvittek autóval. A visszaút ellenben komoly csapást mért törékeny idegrendszeremre. Már maga a tervezgetés is rengeteg időt vett el.
A vasúti menetrend átnyálazása során egyértelműen kiderült, hogy kizárólag vonattal nem fogok boldogulni. A tervezett időpontban csak átszállásos járatokat találtam, összességében 2,5 órás utazási idővel. Busszal szintén nem tudtam menni, ugyanis nem volt közvetlen járat. Az egyetlen megoldás ezért az maradt, hogy Alsóörsről elvonatozok Balatonfüredre, ahonnan átbuszozok Tihanyba, majd felszállok a kompra, amit átvisz Szántódra.
Teendőim végeztével szomorúan konstatáltam, hogy a következő vonat csak másfél órával később indul Balatonfüredre. Ilyen hosszan nem akartam ott rostokolni, ezért az interneten kerestem egy taxist, aki nagyjából 6 ezer forintra saccolta az utat. Még szerencse, hogy rákérdezem az összegre, mert véletlenül (tényleg!) egy másik tarifán hagyta az órát. Bosszankodott is egy sort, hogy
A várakozási időkkel együtt nagyjából 2,5-3 óra alatt jutottam vissza.
Bringával Siófokra
Gyerekkoromban szerettem bringázni, de a kerékpárom az elmúlt 15 évben egy sufniban rozsdásodott, és mivel teljesen más dolgok kezdtek foglalkoztatni, nem gondoskodtam róla. Nem gondoltam, hogy a jókora kihagyás után a Balatonnál folytatom a biciklizést, pedig pontosan így történt.
A következő napon Siófok volt a célom. Vonattal nem mehettem, mert a megcélzott időben pont nem közlekedett. Mehettem volna busszal is, csakhogy a megálló megközelítéséhez szükséges 4 kilométeres túrához éhgyomorra nem éreztem elegendő erőt.
Jobb megoldás híján így kénytelen voltam kerékpározni. A körülbelül 25 kilométeres túra egy átlagos edzettségű embernek nem okozna problémát, de én abba a típusba tartozom, aki a busz után sem szokott futni, inkább türelmesen megvárja a következőt. Odafelé még egészen jól ment, ha eltekintünk attól, hogy egy darabon kimentem a főútra, miközben a vele párhuzamosan futó balatoni bringakörúton nagyságrendekkel nyugodtabb körülmények között tekerhettem volna [ön ne járjon így, nézzen utána az interneteken, mondjuk itt! – a szerk.]. Körülbelül 45 perccel később érkeztem meg Siófokra, és nagyon büszke voltam magamra.
Visszafelé már nem ment ennyire gördülékenyen. Finoman fogalmazva
Ehhez jelentősen hozzájárult, hogy akárcsak Siófok felé, a visszaúton is végig szembeszélben haladtam. Az első kétségbeesést egy tábla váltotta ki belőlem, amire azt volt írva, hogy Szántód 7. A másodikat meg az, hogy leesett a bringám lánca. A nap végére annyi elfáradtam, hogy a sebességem egy piacra igyekvő nyugdíjaséval vetekedett. A szerelést is beleszámítva körülbelül 1 óra 15 perc alatt értem vissza.
Vonattal Keszthelyre
Szántódról Keszthely sincs elérhetetlen távolságban. Itthonról előre megnéztem, hogy van közvetlen vonat, gondoltam, legalább ebből nem lesz para. Lett: a délelőtti órákban nem találtam közvetlen járatot.
Az előző napokhoz képest viszonylag olcsón megúsztam: a 60 kilométeres út – némi késéssel megspékelve – 2 órát vett el az életemből. Persze ehhez azt a negyedórát is hozzá kell számolni, amíg kitekertem az állomásra. A bringa felvitele a vonatra újabb bekezdéssel bővíthette volna a posztot, ám akkor már nem voltak nagyratörő terveim. Leláncoltam, és otthagytam a fenébe.