A tapolcai Tópart éttermet csak egy névadó tó választja el a Hotel Gabriella Étteremtől, ahová tapolcai utazásunk után, a szakadó eső elől menekülve tértünk be ebédelni.
Szürkemarhából készült csontlevessel kezdtük el az ebédet, mert szürkemarhát még sosem ettünk, de szerencsére nem kellett lerágnunk körmeinket a várakozásban, a gyors kiszolgálásnak köszönhetően hamarosan nekiláthattunk a kívülről átlagos csontlevesnek tűnő ételnek. Azt hittük, megkóstolva majd belénk hasít a szürkemarha megkülönböztethetetlen íze, de a leves teljesen olyan volt, mintha csak nagymamánk főzte volna sima marhahúsból, kellemetlen vegetaíz nélkül, de mégis pont úgy sózva, ahogy szeretjük.
Az, hogy a süllő valójában majdnem egyet jelent a fogassal, csak nemrég jutott a tudomásunkra, de ezen információ birtokában most már értjük, miért éreztük ugyanolyannak a rántott süllőcsíkokat, mint korábban a fogast. Hasonló véleménnyel voltunk a dologról, mint a szürkemarha-levesről: egyszerűen úgy éreztük, finom, de semmi kihagyhatatlant nem nyújt. A köretként rendelt sült krumplit viszont kicsit meg kellett sóznunk, és ha tehettük volna, picit meg is sütjük.
Mindenki, aki ebédelt valaha tartósan menzán, pavlovi kutyaként reagál a rántott jércemell említésére is, és bevalljuk, mi sem voltunk restek fővárosi szegény diákok maradni, amikor rokfortos zöldségkazal társaságában felkínált mandulás jércemellet rendeltünk. Nem tudtuk pontosan, mi az a zöldségkazal, de tapasztalataink szerint olyan zöldségsalátát jelent, amiben nagyon sok paprika van. A rokfortos sajtszósz a márványsajtos vajkrém ízére emlékeztetett, de egy szóval sem mondtuk, hogy azt nem szeretjük. A rántott jércemell nyújtotta a legizgalmasabb ízélményt, aminek prézlije abban különbözött a megszokottól, hogy tökéletesen eltalált arányban helyeztek el benne mandulaszeletkéket, minek következtében az étel pont annyira volt mandulás, hogy ne a menza jusson róla eszünkbe, és pont annyira nem volt az, hogy csak a szemünkkel ismerjük fel, mi egyébként mandulát eszünk.
Nem mehettünk el a házi baraclekvárral töltött palacsinta mellett, ami végleg megkoronázta az otthonos ízélmények hangulatát. A lekvár pont úgy folyt, ahogyan a spájzban összetört házi baracklekvárok szoktak a földön, a tészta pedig pont megfelelően volt vékony, a megfelelő prrcukrozás mellett semmi csicsát nem kaptunk, és ez nekünk
Mindenképpen meg akarjuk említeni azt, hogy ebédünk végeztével a pincér felajánlotta, ha három hatost dobunk a dobókockákkal, a vendégeik voltunk, de sajnos nem nyertünk semmit, ha nem számítjuk ide az enyhe, de fura érzéseket alhasi tájékon az ebéd elfogyasztását követő fél órában, ami természetesen lehetett egy eddig ismeretlen ételérzékenység jele is, vagy csak a sors küldött nekünk üzenetet, hogy tájékoztassuk olvasóinkat, ha van valamilyen ételallergiája, feltétlenül tájékozódjon étteremben rendelés előtt az esetleges allergén anyagokról!
Az éttermet minden gasztronómiai szaktudás nélkül átlagosan jónak éreztük, hamar kiszolgáltak bennünket, és cserébe finom, de nem kiemelkedően mennyei ételeket ettünk. Az egész olyan kedves, de főleg semleges volt, amire a szakadó esőben ide betérve szükségünk volt.