horoszkóp

Az angol eurovíziós korábban kukás volt

2008.03.02. 16:54
Egykor kukás volt a 43 éves Andy Abraham, aki Even If című dalával nyert a brit válogatón, így részt vehet az Eurovíziós Dalfesztivál belgrádi döntőjén. A funkys hangzású szám és előadója igazi meglepetést okozott, még az énekesnek is. "Teljesen magamon kívül voltam. Mit is mondhatnék - a közönség rám szavazott, én meg a fellegekben jártam" - mondta, miután kihirdették az eredményt. Abraham már első lemezével, a The Impossible Dreams-zel is sikereket ért el, az album immár platinalemez. Az előadó a The X Factor című tehetségkutató televíziós show második helyezettje volt 2005-ben. Szakértők szerint azonban - a közönségsiker dacára - dala lesz nem túlságosan esélyes a belgrádi nemzetközi döntőn május 24-én, ahol Csézyvel és egy ír pulykával kell majd megküzdenie. (MTI)