Blake Fielder Civil bűnösnek vallotta magát súlyos testi sértés, valamint a hatóság félrevezetése vádjában - írja a Sun, a Daily Mail szerint pedig ezért akár tízévi börtönbüntetést is kaphat. A férfi március óta ül vizsgálati fogságban, amiért barátaival megvert egy James King nevű csapost, majd próbálták rávenni az áldozatott, hogy változtassa meg rájuk nézve terhelő vallomását. A DM szerint mindkét vádpont magában is életfogytig tartó börtönbüntetést eredményezhet, bár nem szoktak tíz évnél hosszabb szabadságvesztést kiszabni.

A londoni Snaresbook Királyi Ítélőszék a múlt héten tárgyalta a férfi és két barátja ügyét, a meghallgatásokat Winehouse két ízben színesítette megjelenésével: először hangosan flörtölni próbált a vádlottak padján ülő férjével, másodszor pedig az újságíróknak a bírósági tárgyalást egy disneyland-élményhez hasonlította. Az énekesnőnek egyébként heti 1000 fontjába (kb 300 ezer forint) kerül férje biztonsága, és további 1000 fontba a férfi drogszükségletének biztosítása - állítja a lap. Az előbbi összegből Wino Fielder Civil 5 cellatársát pénzeli, akiknek ezért cserébe meg kell védeniük a férfit a többiektől. A másik ezer fontért pedig szintén belsős terjesztők cracket és heroint szereznek a férfinek.


A szerelem csak szopás