December 28-án, vasárnap megszületett az alaszkai kormányzónő első unokája, egy kisfiú - adta hírül a TMZ. John McCain rúzsos pittbulljának 18 éves lánya, valamint a helyi hokiválogatott szintén 18 éves játékosa, Levi Johnston közös gyereke az alaszkai Palmerben jött világra 3,3 kilós súllyal, és Tripp Easton Mitchell Johnstonnak hívják majd.

Bristol Palin szeptemberben, alig pár nappal azután sokkolta terhessége hírével a konzervatív és abortuszellenes családot, hogy az amerikai elnökválasztási kampányban a republikánus elnökjelölt, John McCain alelnökjelöltjeként nevezte meg a wasillai kormányzóasszonyt. A gyermek apja – a középiskolából kimaradt, jelenleg villanyszerelőként dolgozó hokis - azóta eljegyezte, nyáron pedig feleségül is veszi a megejtett leányt, de – mint annak idején AP-nek leszögezte -, nem családi nyomásra tesz így, már a lány terhessége előtt is így tervezték.

Az újszülött fotóiért már a terhesség bejelentésekor megindult a licit, amit azonban nem várt módon megdobott, hogy két nappal a szülés előtt a hokis apuka mamáját – azaz Sarah Palin jövendőbeli nászasszonyát – letartóztatták, mert orvosi receptre kiváltható nyugtatókkal dílerkedett. Ennek köszönhetően a kis Tripp árfolyama jelenleg 300 ezer dolláron áll, a két nagy licitáló, a People és az In Touch még vicsorogva küzd.