Az énekesnő három héttel azután, hogy Chris Brown alaposan helybenhagyta, ismét kibékült vele, állítja a People magazin. Rihanna és Chris Brown állítólag P. Diddy Miami Beachen található házában vannak. Az ismerősök elmondása szerint Brown nagyon megbánta amit tett, ugyanakkor nagyon örül, hogy ismét azzal a nővel lehet, akit igazán szeret.
A zenész a Gramm-gála napján verte meg az énekesnőt, akinek az arcáról később a TMZ megjelentetett egy fotót, melyen jól látszottak Rihanna sérülései. Felszakadt a szája és az orra is vérzett, a karján, valamint néhány ujján pedig harapásnyomok voltak láthatók. Az énekesnő elmondása szerint Brown ököllel verte, így keletkeztek a sérülések, ő pedig végül el is ájult.