Miután múlt héten David Letterman bevallotta műsorában, több alkalommal is megcsalta nejét munkatársnőivel, arra is sort kerített, hogy nyilvánosság előtt kérjen bocsánatot feleségétől, Regina Laskótól, és kollégáitól. A 62 éves műsorvezető a Late Show with David Letterman forgatásán arról beszélt, hogy viselkedésével rettentően megbántotta asszonyát, akivel 1986-ban ismerkedett meg. „Ha megbántasz valakit, akkor azt neked kell helyrehoznod. Két dolog történhet: vagy belekezdesz, és helyrehozod, vagy pedig hamar abbahagyod a küzdelmet, és semmi sem fog rendbe jönni” – tartott egy rövid monológot közönségének Letterman. A műsorvezető, akinek volt női sorra előkerülnek, a kollégáitól is bocsánatot kért. Mint elmondta, munkatársai nagyon rendesek voltak vele, így nemcsak nekik, de csatornának is köszöni a segítséget, és restelli, hogy ilyesmit követett el – idézte a People magazin Letterman szavait.