A szolnoki Olcsák Tünde fél éve vett új telefont, amihez új számot is kért: balszerencséjére Damu Roland régi telefonszámát kapta meg, így folyamatosan hívogatják a súlyos testi sértéssel és nemi erőszakkal gyanúsított színész barátai, ellenségei és az újságírók.

„Alighogy bekapcsoltam az új készüléket, csörögni kezdett. Meglepetésemre Damu Rolandot keresték egy újságtól. Mondtam, hogy téves, de másnap és harmadnap is keresték. Aztán jöttek SMS-ek is. Meghívók különböző rendezvényekre, biztató szavak, randira hívó üzenetek: „Rám mindenben számíthatsz.”, „Magyarországon vagyok, hívj fel!”, „Szia Roli. Fussunk össze itt és ott.” Ma már szinte automatikusan törlöm ezeket, és a hívások száma is csökkent, de csak addig, míg ki nem robbant a Damu-botrány. Szinte reggeltől estig csörgött, újságoktól, tévéktől hívtak. Fárasztó elmagyarázni, hogy nem is ismerem Damut” – mondta a Borsnak a bolti eladóként dolgozó nő. Damuról nincs véleménye, egyet kér: senki ne keresse a színészt a 0630262 kezdetű számon.