Bő egy hete jelentette be Arnold Schwarzenegger és felesége, Maria Shriver, hogy huszonöt év házasság után különköltöztek. Akkor még azt mondták, megpróbálják megmenteni a házasságot, Shriver diszkréciót kért a sajtótól. Néhány nappal később viszont kiderült, hogy Schwarzeneggernek korábbangyereke született az egyik házvezetőnőjüktől. Úgy látszik, ez már Shrivernek is sok volt, mert a People információi szerint felfogadott egy nagyon kemény válóperes ügyvédet, Laura Wassert, aki korábban Britney Spearsnek és Christina Aguilerának is dolgozott már. A források szerint viszont ez még mindig nem jelenti azt, hogy válás lesz a dolog vége, néhány névtelen forrás szerint Shriver már azelőtt felfogadta az ügyvédet, hogy kiderült volna, férjének házasságon kívüli gyereke van.