horoszkóp

Bíró Andrea ezentúl énekesnő is

2011.07.15. 19:44

Bíró Andrea úgy került a médiába, hogy közhírré tette szerelemgyereke létezését, aki Kovács Lázártól fogant egy mámoros éjszakán. Bíró azóta sokmindennel próbálkozott, például az újságírással, és derekasan rálépett az elcelebizálódás útjára. Most énekesi pályába kezdett, mert ez is régi álma, derült ki az Aktív pénteki riportjából.

"Egész kiskorom óta szerettem volna az énekesi pályát" - osztotta meg álmát, amelynek megvalósításában Dömötör Balázs segíti, aki lehet, hogy Pasku "Kiszel Tünde Fodrásza voltam" Dávid utáni következő pasija. Aki amúgy a Zeneexpresszből ismerhető, a műsorból, ahol olyan sztárok lépnek fel, mint Fásy Zsülike, Sláger Tibó és Balázs Fecó. Dömötör elmondása szerint "egy elektro stílusú dal készült, de csinálunk még jó slágereket, mert van benne spiritusz". A spirituszfaktor növelése érdekében Bíró megjelenését átalakították, például Hajas László segítségével. Mielőtt stúdióba vonult volna, még műtött mellei varratszedésére ment, ám azt egy gyulassád miatt el kellett halasztani. Ezt bizonyára önök is sajnálják, vigasztalódjanak hát Bíró mentorának egyik slágerével!