Amy Winehouse szeretett volna örökbe fogadni egy tízéves szent luciai kislányt  - írja a Digital Spy. Az eljárás nagyjából félúton járt az énekesnő halálakor. A gyereket, Dannika Augustine-t Winehouse 2009-ben ismerte meg, nagyanyján, Marjorie Lamberten keresztül. Augustine-t anyja egyedül neveli, és nagyon szegények.

"Amy már az anyukám volt. Anyunak hívtam, ő pedig engem a lányának. Szerettem őt és ő is engem. Ő volt a legcsodálatosabb ember és nagyon vártam hogy vele élhessek, vagy itt, vagy Londonban." Nagyanyja hozzátette, Amy "teljes szívéből szerette Dannikát", és megismerkedésük óta  elválaszthatatlanok voltak - egész nap játszottak, lovagoltak, és kéz a kézben sétálgattak a strandon. "Amy állandóan azzal nyaggatott, hogy "örökbe akarom fogadni Dannikát. Angliába akarom vinni." Arra is felkészült, hogy neki kell Szent Luciára költöznie. Annyira szeretett volna gyereket."

A család állítása szerint Winehouse komolyan gondolta a dolgot: megegyezett a gyerek anyjával, aki nem talált állást, és így nem tudta eltartani a lányt, és megegyezett a gyerek német apjával is, aki egyébként nem él velük.