Három veteránnak mondható pasi küzdött meg péntek este azért, hogy ismét bejuthassanak egy valóságsow-ba. Elsőként Lackó bemutatkozó filmjét láthattuk, akit 2007-ben Kedves Ferenc exe, a modell Debreczeni Zita fixált orálisan a Kísértésben. Úgy tűnik, az elszállt játékos azóta sem érkezett vissza a Földre, a videóban műmájerkedett egy sort, hogy a megcsalás sok esetben jót tesz egy kapcsolatnak, és hogy mostani barátnője kiszolgálja őt, blabla. Inkább lapozzunk.

Következett Péter, akiről korábban írtunk is már, hogy ő a Viasat 3 kasztingolója, de istenuccse semmi köze nincs az RTL Klub valóságshow-ihoz. A veteránról jó tudni, hogy a Survivor-ben és a Bajkeverőkben is szerepelt, utóbbi miatt Debreczeni Zita egy közös pontja Lackóval.

A harmadik ipse, Rambó a Rettegés foka egyik szereplője volt, Lilu ismerősként is üdvözölte (tudniillik, ő volt a produkció műsorvezetője), de ő is annyira szánalmasan érdektelen volt, feszt azt hangoztatta, hogy 40 évesként majd megmutatja. Hát, a szavazatok alapján nem sokan voltak arra kíváncsiak, miként mutatná meg.

Nyert Krizner Péter, aki meglehetősen visszafogottan fogadta a kialakult végeredményt, bár megjegyezte, már egy kicsit remeg a keze. Érdemes amúgy majd a holnap esti összefoglalóban megfigyelni Gergő arcát, amikor Péter bemegy a villába: eddig előbbi volt a falkavezér, és hiába az egy fejjel alacsonyabb, pár számmal szélesebb új lakó, mindenki tudja róla, hogy nagy játékos.