Plázacica Dya a villában még folyamatosan kikosarazta feltörekvő fiú Shadit, de miután mindketten kiestek, végre sikerült becserkésznie a nemrég megvert fiúnak szíve választottját, írja a Blikk. "Randizunk, és bevallom, már elcsattant az első csók is" - újságolta a leginkább vetkőzős karrierre vágyó Dya, akinek egy forraltborozás közben tűnt fel, hogy bejön Shadi, korábban ugyanis csak az igazi szépfiúk tetszettek neki. Shadi elmondta, hogy azután vallották be kapcsolatukat, miután Cristofel és Annamari is egyből észrevette, mi van köztük. "Nem tudom, mi lesz ebből, csak az a fontos, hogy most nagyon jól érezzük magunkat" - mondta a férfi, akinek biztos lesz közös témája Dyával, mivel mindkettőjüket ügyvédnő Eszter hagyta kint.