horoszkóp

Görög Zita Rakonczaival randizgat

2012.07.04. 08:14

Görög Zita egy hónapja még a Fókusznak úgy nyilatkozott, hogy egy új férfi púp lenne a hátán, azóta viszont láthatóan meggondolta magát. A Blikk ma reggel azzal a hírrel örvendeztetett meg minket, hogy a modell Rakonczai Imrével, a V.I.P zenekar egykori tagjával randizgat. A zenész mostanság a Balatonfüreden zenél, és nem kívánt a kapcsolatról nyilatkozni. Görög viszont elmondta, hol tart az ismerkedés. "Két-három randin vagyunk túl. Biztosat egyikünk sem jelenthet ki, nem szeretnék elsietni semmilyen döntést, mert ahogy eddig is, most is a gyermekeim vannak az első helye." A Blikk információi szerint a modell már Seres Attilának is megmondta, hogy Rakonczaival találkozgat.

A dolog előzménye, hogy idén májusban 8 év után költözött szét Görög és Seres Attila, akivel azóta is jó a viszonya a modellnek. A párnak két gyermeke van Milán és Lotti.

01-gorogzita-
Fotó: Szécsi István / Velvet