Szombat este eljött Keresztes Ildikó ideje az X-Faktorban: az énekesnő minden bizonnyal alig várta már, hogy beleköthessen Antal Tímea előadásába, vagy csak kivette a füldugót a füléből Zámbó Krisztián távozása után. A mentor ugyanis most kivételesen meghallotta a hamis hangokat, úgyhogy egyből neki is ugrott a 19 éves lánynak, ami némiképp viccesen hatott Keresztes Ildikótól egy olyan versenyző felé, aki profikat meghazudtoló módon tíz másodperc alatt váltott Beyoncéról át és vissza a mixben.

„Nagy mázlid van, mert a frászt hoztad rám. De azt tudod, hogy ez a dal másik felének szól. A dal közepéig egyáltalán nem tetszett, amit csináltál benne, hangilag sem tetszett, erőtlen volt, túl kemény voltál és azt éreztem, hogy energiákban is elindítottad” – fogalmazott Keresztes. Savanyú az a szőlő, na.

Antal Tímea ominózus előadása alatt egyébként egy kis hiba is csúszott a rendszerbe: a kellékesek a színpadon felejtettek egy mikrofonállványt, ami a televízió előtt ülve zavaró is volt, hiszen nagytotálban kettészelte a csajt. Antal Timi ezt is bravúrosan oldotta meg, a koreográfia közben egy laza mozdulattal odébb rakta a zavaró tényezőt.

A végeredmény borítékolható volt: Sztón esett ki, aki most is megküzdött az angol kiejtéssel, a mentorok meg jól elszórakoztak azon, hogy a versenyző az angol szövegű dalokat fonetikusan írja és tanulja meg. Sztón Szabó Dáviddal párbajozott, így úgy tűnik, lassan helyre áll a világ rendje, és azok maradnak csak bent, akik valóban élő showba valók.