Február 14-én, csütörtökön bűnösnek ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Liptai Claudiát a közokirat-hamisítás vádjában – tudják, ami azért kezdődött, mert jogosulatlanul parkolt 2011 áprilisában a Centrál Színház előtt, elhunyt édesanyja mozgáskorlátozott kártyáját felhasználva. A színésznőnek az elsőfokú ítélet szerint 150 napig naponta hétezer forintot kell fizetnie (összesen 1 milló ötvenezer forintot). A pénz megfizetése helyett fogházba is mehet, minden elmaradt napi hétezer forintot egy nap fogházzal válthat ki. A büntetést a havi jövedelméhez igazítva határozta meg a bíróság, a bíróságon ismertetett vagyoni helyzete alapján nagyjából egyhavi bevételének megfelelő összegről van szó. Liptai megfellebbezi az ítéletet. A műsorvezető ügyvédje enyhítést és felmentést kért. Liptai az ítélethirdetés után elviharzott.

Az ügy azért is húzódott ilyen sokáig, mert habár Liptai ellen már 2011 októberében vádat emeltek, a műsorvezető-színésznő csak 2012 szeptemberében vette át a vádiratot. A Velvet helyszíni tudósítója szerint az ügyész pénzbüntetést kért a TV2 műsorvezetőjére, míg az ügyvéd a bűncselekmény alóli felmentést szerette volna elérni. A védelem arra hivatkozott, hogy nem bizonyítható, hogy Liptai szándékosan rakta a mozgássérült igazolványt a műszerfalra, az akár véletlenül is odaeshetett. Mivel csak azt lehet a vádlott terhére róni, amit kétség nélkül lehet bizonyítani, ezért az ügyvéd szerint nem volt megalapozott, hogy Liptai szánt szándékkal rakta ki a kártyát. Az ügyész életszerűtlennek és logikátlannak nevezte Liptai védekezését. Valamint felhívta a figyelmet arra, hogy Liptainak amiatt, hogy sokan ismerik, különösen figyelnie kellene arra, hogy jó példát mutasson a társadalomnak.

agyjából ezt az érvelést fogadta el a bíróság is, mert a bírónő az ítélethirdetéskor azt mondta, azzal, hogy az újságírók látták, hogy Liptai a kocsiba szállva elrakja a rokkantigazolványt, közvetetten bizonyítottá vált, hogy szándékosságról volt szó. Ráadásul már az is jogtalan volt, hogy anyja halála után Liptai nem adta le az igazolványt, hanem még majdnem egy évig nála volt. Erről, mármint arról, hogy le kellett volna adnia az igazolványt Liptai tudott is, hiszen saját bevallása szerint is egyeztetett emiatt egy ügyvéddel. Ezen felül a bírónő megjegyezte, ha lett is volna a kocsiban érvényes parkolási cédula, az vagy a fotókon látszódott volna, vagy a helyszínen lévő újságíró és fotós, akik többek között ilyen dolgok megfigyelésével foglalkoznak, észrevették volna azt. A közokirat-hamisításért egyébként három évig terjedő letöltendő büntetés is járhatna, de végül így is csak pénzbüntetést kapott.