Kilenc olyan dalt hallhattunk szombat este a Dal első középdöntőjében, akiket részben a zsűri juttatott tovább, ennek ellenére többször is elhangzott az este folyamán, hogy egy-egy produkciót nem tartanak az Eurovíziós Dalfesztiválra alkalmasnak. Az élő adás alatt most kilenc produkciót láthattak a nézők, közülük kettőt a zsűri, kettőt pedig a közönség juttathatott tovább.

A sort Puskás Peti kezdte, akin az első adásban a közönségnek esett meg a szíve – ez meg is látszódott a zsűri véleményezésén, a színpadi előadást jobbnak tartották, mint az exmegasztáros hangját. Cserpes Laura ahhoz képest, hogy legutóbb agyba-főbe dicsérték, most csak a lehúzást kapta, Rakonczai Viktor és Valkó Csaba is konkrétan kijelentette, hogy félnek kitenni az Eurovízió színpadára. Rúzsa Magdi szerint pedig az énekesnő igen hamis volt. Gáspár Lacival kapcsolatban feljött témaként, hogy azzal vádolják, David Guettától lopta a Szeretet él című dalát, ami Rákay Philip szerint kapitális butaság. Annyiban maradtak, hogy Guetta egy műfajt teremtett, ami mostanában divatos, Gáspár pedig csak ezt a stílust képviselte.

Keresztes Ildikó előadása után szintén elhangzott a kérdés, hogy vajon az Eurovízió Dalfesztiválon képes lenne-e ez a produkció három perc alatt meggyőzni az embereket. Mindemellett egyetértettek abban, hogy Keresztes a mezőnyben az egyetlen énekes, aki előadó is. Az énekesnő könnyekig hatódva hallgatta a kritikát. Gyurcsik Tibort első alkalommal rendesen kicikizte a zsűri a színpadon segget rázó és reppelő biodísze miatt, úgyhogy az énekes úgy döntött, szombat este ez az elem kimarad a produkcióból.

Az ítészek Odett eredetiségét és letisztultságát dicsérték, de ez a pontszámokban nem mutatkozott meg, nem úgy Kállay-Saunders Andrásnál, aki egyből az első helyre került ismét a My Baby-vel. Nála kerek-perec ki is jelentették, hogy Malmőben van a helye. Polyák Lilla Más című dalával kapcsolatban Csiszár Jenő úgy vélekedett, egy csomó ilyen lesz majd az Eurovíziós Dalfesztiválon, így elveszhet. Végül Rácz Gergő lépett a szípadra, a kapott pontszámaival pedig átvette Keresztes Ildikó biztos továbbjutását. Őt és Kállay-Saunders Andrást juttatta tovább a zsűri, ezek után pedig a közönség szavazataira bízták az énekeseket.

Annak ellenére, hogy Cserpes dala körülbelül annyit is ért, mint amennyi pontszámot kapott (és ezzel nyolcadik volt a mezőnyben a zsűri döntése alapján), a közönség bejuttatta a fináléba, és Keresztes Ildikó is bedrámázta magát. Az X-Faktor mentora lett a negyedik előadó, aki továbbjutott az este folyamán.