horoszkóp

X-Faktor: Végre kiesett a Fat Phoenix

2013.11.17. 21:09 Módosítva: 2013-11-17 23:33:27

Az X-Faktor eljutott odáig, hogy a párbaj-adást már nem azzal akarta eladni, hogy párbaj lesz és lehet izgulni, hogy ki esik ki, és ki marad a legjobb hat között, hanem azzal, hogy a tavalyi X-Faktorban megismert Csobot Adél előadja új számát. Lilu Christina Hendricksnek öltözve, piros, mélyen dekoltált ruhában nyitotta meg a műsort, aminek elején időhúzásként megnézhettük, hogy az énekesek hogy érzik magukat előadásuk után, a színfalak mögött. Ezután Lilu megbeszélte a tegnap estét a mentorokkal, először Geszti Péterrel, akinek azt mondta: "Péter, neked mindkét mentoráltad nagyon nagy érzelmeket él át." Majd megtudtuk, hogy az ismét dekoltázs nélkül megjelenő Tóth Gabi még mindig nagyon meg van hatódva, Szikora boldog, Alföldi pedig kicsit szomorú, amiért a többiek nem vették észre, hogy egyetlen megmaradt mentoráltja végre kinyílt.

A hét döntős még gyorsan elénekelte az egyik korábbi X-Faktorban versenyző Nyári lányok Éld át című, tökéletesen tinglitangi számát, hogy aztán végre színpadra állhasson az est fénypontjaként beharagozott Csobot, az új dalával. Ettől pedig végleg nem tudtuk eldönteni, hogy lottósorsolást, vagy egy tehetségkutatót nézünk. A lehengerlő személyiségként aposztrofált Csobot és a piros haja végül olyat adott elő, hogy még mindig nem tértünk magunkhoz. Az énekesnő egy fényes, hosszú ruhában playbackelte el a román diszkóslágerhez hasonló, Forog a Föld című dalát, aminek a refrénjében a következő hallható: "Indulj, ez az a hely, ahol a kóla és a popcorn sose fogy el." És ekkor meg is értettük, hogy a vasárnap esti műsorban miért ezt az előadást kellett a legjobban várnunk.

A műsor háromnegyedénél Lilu végre elmondta, hogy kik maradnak, illetve kik párbajoznak, és mikor közölte, hogy Csordás marad, Tóth Gabi az énekes nyakába ugrott, amitől a mentor fél feneke sikeresen kivillant. Végül kiderült, hogy a nézők a Fat Phoenixet és az expornós Krasznai Tündét küldték párbajra, mivel ők ketten kapták a legkevesebb szavazatot. A Fat Phoenix Sam Brown Stop!-ját adta elő egy újabb, rossz sajátos feldolgozásban, Krasznai pedig a konkurens csatorna énekesnőjének, Radics Giginek az egyik számát énekelte el viszonylag hamisan. Szikora szerint a Fat Phoenix történelmet írt azzal, hogy a hatodik adásba is bejutottak, és mivel ő a mentoruk, ezért Krasznait küldte volna haza. Geszti természetesen saját mentoráltját, Krasznait marasztalta, a Fat Phoenixről pedig már múltidőben beszélt, és mivel nem csak ő, hanem Tóth Gabi és Alföldi is inkább Krasznait akarta továbbra is a versenyben tudni, ezért végül a Fat Phoenixnek kellett hazamennie.

Örül? Nem örül? Mondja el Facebook oldalunkon!

Kövessen minket a Facebookon is!