Bár az MTVA tájékoztatása szerint Kállay-Saunders Andrást a versenyszabályzat ellenére azért nem zárják ki A Dalból, mert "az ellene folyó eljárásban egyelőre tisztázatlan a tényállás, és nem arról van szó, hogy lopáson kapták, vagy tetten érték egy bűncselekmény közben", úgy tűnik, nem feltételes módról van szó az énekes Hajógyári szigeten összehozott balhéjával kapcsolatban: a Velvet információi szerint egy ipari kamera is rögzítette azt, ahogy Kállay-Saunders és egy társa brutálisan megvernek két férfit. Egy tanúvallomás alapján pedig a súlyos testi sértés gyanúját felminősítették életveszélyt okozó testi sértés gyanújára (ezt a cselekményt kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti a törvény).

A 2013 májusában kirobbant verekedésben megsérült testvérpár az információink szerint tényleg elég csúnyán megsérült, az egyik fiú arc- és orrcsonttörést szenvedett, a másik agylebenyzúzódással napokig feküdt az intenzíven. Az MTVA ezzel szemben arra hivatkozva engedi indulni az Eurovíziós kvalifikáción a 29 éves énekest, mert az ügy még nagyon az elején tart, az ártatlanság vélelme pedig mindenkit megillet.