Bár nemrég még mindenhol azt mondta az egykori Nagy Ő, hogy nagyon szereti új alakját, és esze ágában sincs megváltozni, a napokban plasztikai sebészhez fordult, aki négy liter zsírt szívott le Molnár testéről. Az egykori valóvilágos a Borsnak azt mondta: nem az volt az átalakítás célja, hogy fogyjon, hanem hogy formásabb legyen. „Kontúrjavító hasi, térd- és tokazsírleszíváson estem át. Az elmúlt két évben közel tizenöt-húsz kiló jött fel rám, ami miatt plus size kategóriás lettem. Ennek oka a két gerincsérvem, melyek miatt a mozgást korlátoznom kellett, másik oka, hogy egy éve leszoktam a dohányzásról, illetve a pánikbetegségre szedett gyógyszerek is közrejátszottak" – magyarázta a lapnak Molnár Anikó, majd hozzátette, büszke arra, hogy plus size modellként már három ország ügynökségével kötött több éves szerződéseket.

MG 5198
Molnár Anikó büszke a testéreFotó: Bencze Zoltán