"Csanád elfogadta, hogy akadtak túlélők, amit azzal magyaráz, hogy a harmadik nap végére kimerült. A mészárlás megkezdése után képtelen volt egy fedél alatt aludni a családtagjaival, a három nap alatt mindössze egyetlen órára bóbiskolt el, de azt is hibának tartotta" - mondta a Borsnak Hortobágyi Tibor, a gyilkos ügyvédje. A férfit nem rázta meg, hogy megölte szinte az egész családját, tettét nem bánta meg, a kihallgatás alatt végig nyugodtan nyilatkozott. "Megdöbbentő módon védencem szinte minden egyes apró részletre emlékszik, pontosan tudja, kit, hányszor és hogyan szúrt meg. A rendőröknek azt mondta, meglehet, hogy vallomásán kis mértékben változtatni fog, de semmiképpen sem vonja vissza. [...] Azt mondta, megnyugvással tölti el, hogy végzett az ellenségnek vélt családtagokkal" - mondta a Blikknek az ügyvéd. A gyilkos a mészárlás után lenyugodott, a tervei szerint - ha nem bukik le - akkor egyedül élt volna a házban, és ha valaki kérdezte volna, merre vannak a rokonok, kitalált volna valami alibi elfoglaltságot, de ennél komolyabban nem képzelte el a jövőt.