Végleges gyógyulásáig nem akarja látni családját a kulcsi mészáros

2012.06.04. 12:29

Június végére lezárulhat a kulcsi családirtással gyanúsított H. Csanád Jutas elmeorvos-szakértői megfigyelése - mondta a Velvetnek hétfőn Hortobágyi Tibor, a férfi ügyvédje. Mivel a kirendelt szakértőt még nem tudta elérni, Hortobágyi pontos dátummal egyelőre nem tudott szolgálni.

A védő szerint védencének "megjelent a bűntudata, megbánta a tettét". Mindez elmondása alapján az elmeorvosi kezelés eredménye, amelynek során egyre jobban tisztul H. Csanád Jutas elméje. Korábban már írtunk róla, hogy a lelkiismeret-furdalás első jelei mutatkoznak a férfin, aki eleinte még azt hangoztatta: gyilkos ösztön ébredt benne, és nem bánta meg a tetteit.

A férfit az előző hónap legelején szállították a Kozma utcai Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyászati Intézetbe (IMEI). Az első hírek arról szóltak, hogy megkezdik a szakártői vizsgálatot, hogy beszámítható volt-e a gyilkosságok időpontjában. Később kiderült, a férfinek elmegyógyintézeti kezelésre van szüksége, ezt is a IMEI-ben folytatják le.

H. Csanád Jutas nem akarja látni a családját (a fénykép az áldozatok temetésén készült)
H. Csanád Jutas nem akarja látni a családját (a fénykép az áldozatok temetésén készült)
Fotó: Szécsi István

Kérdésünkre Hortobágyi Tibor elmondta, a gyanúsított még mindig nem akarja látni életben lévő családtagjait. Attól tart ugyanis, hogy a mentális gygyulási folyamata megakadna a traumatikus élménytől.

Április 6-án holtan találtak négy embert egy családi házban és a mellette lévő kertben a Fejér megyei Kulcson. Még aznap elfogták a család legfiatalabb tagját, a 23 éves H. Csanád Jutast, aki azonnal beismerte a gyilkosságokat. Két másik családtagját és egy ismerőst is súlyosan megsebesített. Ha H. Csanádot esetleg kényszergyógykezelésre ítélik elmeállapota miatt, akkor legfeljebb 20 évre kerülhet erre szakosodott intézetbe.