"Kábítószer-kereső kutyákkal átvizsgálták a BMW-jét, és nem találtál nyomát drognak" – mondta a Velvet megkeresésére Tóth M. Gábor ügyvéd az M3-ason múlt héten balesetet okozott Eva Varholiková-Rezešová védője. Az autó átvizsgálását megkérdeztük a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól is, ott azonban azt a választ kaptuk Beluzsárné Belicza Andrea szóvivőtől, hogy "az ügyben a további szakértői vélemények még nem készültek el. Az alkoholfogyasztást a már elkészült szakértői vélemény alátámasztotta."

A Blikk azt írja, közben zajlanak a műszaki szakértői vizsgálatok is, előzetes eredményük szerint a vadonatúj terepjáró kifogástalanul működött a baleset idején. Szintén a lap írja, hogy a négy áldozat családjának pénzt ajánlottak fel Rezešová rokonai a karácsondi önkormányzaton keresztül, akik azonban visszautasították ezt. A szerencsétlenül járt két házaspár temetését várhatóen egy héten belül tartják meg.

A rendőrség pedig a honlapján található kommüniké szerint egy magyar kamionost keres, aki vélhetően szemtanúja lehetett a balesetnek. "Az ismeretlen férfi 40 év körüli, 175 cm magas, fehér bőrű, arca hosszúkás, haja barna rövid, fejtetőn két oldalt kopaszodó, erős testalkatú. Szakállt és bajuszt nem viselt, fején napszemüveg volt. Barna, rövid ujjú pólót és hosszú farmer nadrágot viselt" – olvasható a személyleírás. A rendőrség kéri, hogyha az illető ez alapján magára ismer, jelentkezzen a 06-1-237-4342-es számon vagy a rendőrség 107-es és 112-es vonalain.