Négy hónapig dolgozott fodrászként Rippel Ferenc artista leendő volt nejénél, Rippel-Simó Viviennél T. Tímea, a vasárnapi szigetszentmiklósi kettős gyilkosság 34 éves áldozata. Rippel Vivien a Velvettől értesült a hírről, hogy T. Tímeát és édesanyját meggyilkolták, édesapja pedig kórházban fekszik. A feltételezett elkövető, T. Tímea élettársa még vasárnap egy vonat elé ugrott, és életét vesztette. A nő 8-10 éves fia éppen láthatáson volt az apjánál, így neki nem esett bántódása.

„Volt egy szépségszalonom, oda vettem fel fodrásznak, körülbelül négy hónapig dolgozott nálam. Ha jól emlékszem, azért ment el, mert nem volt elég vendége. Nem volt olyan bensőséges a kapcsolatunk, én éppen akkor voltam terhes, folyamatosan vizsgálatokra jártam, így a szalonba ritkán jutottam el. A családi körülményeket ismertem, tudtam, hogy a férjétől külön, az anyukájával és a fiával él” – beszélt T. Tímeáról Rippel Vivien. Elmondása szerint T. Tímea kedves, csöndes, szorgalmas nő volt, autó híján helyi buszokkal járt dolgozni a szigethalmi szépségszalonba. Rendes emberként írták le T. Tímeát és családját a szomszédok is, a nyilatkozatukat ide kattintva olvashatja el.