Elvileg májusban szabadulhat Bene László, aki négy embert ölt meg 20 évvel ezelőtt. Benét és társát akkor életfogytiglanra ítélték, ám mivel akkor még nem létezett tényleges életfogytiglan, ezért ez 20 évet jelent a gyakorlatban. A Szegedi Járásbíróság március negyedikén tárgyalta a férfi ügyét, ahol arról döntöttek, hogy a férfi még legalább két évig marad a börtönben. A döntés nem jogerős, az ítélet ellen az elítélt és védője fellebbezést jelentettek be.

„A bíróság e döntése meghozatalát megelőzően a büntetés-végrehajtási intézet által adott vélemény valamint a rendelkezésre álló egyéb iratok és az elítélt meghallgatása útján vizsgálta az elítélt későbbi életvezetésével kapcsolatos szándékát, melynek eredményeként azt állapította meg, hogy jelenleg még nem vonható le az a következtetés, hogy az elítélttel szemben kiszabott büntetés célja az eddigi szabadságelvonással, további szabadságelvonás nélkül is elérhető lenne." - írják közleményükben.

Sádt Győző, az egyik áldozata bátyja nem fog megbocsátani a férfinek. A Velvetnek nyilatkozott a témában: „A megbocsátást ne tőlünk várja. Nem engedhetjük meg, hogy még egyszer megkeserítse a családunk életét. Kérje mástól a megbocsátást. Amikor Győzőt temettük, a több száz fehérszalagos koszorú mellett egyetlen olyan koszorú feküdt a sírján, amelynek fekete szalagja volt. Komoly nyomozást folytattam, ki tehette a sírra, de soha nem derült ki. Egészen addig a szalagfestőig jutottam el, akitől a szöveget megrendelték, ám ő is csak azt tudta, hogy egy nő volt. Ez állt a szalagon: Mert tudja az Úr az igazak útját, a gonoszok útja pedig elvész."