„Huszonkét év telt el a kegyetlen gyilkosság óta. Huszonkét nagyon nehéz év. De nincs megbocsátás. Az öcsém megöléséért lelki feloldozást gyilkos tőlünk soha sem kaphat” – nyilatkozta Sádt György, az úgynevezett skálás gyilkosság áldozatának, Sádt Győzőnek a bátyja a Velvetnek.
A skálás gyilkosság napjáról beszélgettünk vele, amikor eldördült a végzetes lövés, amikor a család szembesült a tragédiával. Sádt György biztos benne, hogy szavakkal leírhatatlan a pillanat.
Létezik a semmi, a tökéletes üresség
A Sádt család tagjai a Honvéd kórház lépcsőházában találkoztak az orvossal, tőle tudták meg, hogy az egyik életveszélyes sérült Győző volt, aki pillanatokkal a kórházba szállítás után meghalt.
„Leírhatatlan az a sikoly, ami édesanyámból szakadt ki, és ahogyan ráborult az öcsém halott testére. Valóban létezik a semmi, a tökéletes üresség. Képtelenség szavakba önteni, milyen az a tudat, hogy a közvetlen családtag gyilkosság áldozata lesz. Nincs rá szó.”
Sádt György a Skála Áruháznál várakozott a taxijában, amikor az onnan légvonalban alig 200 méterre található Vak Bottyán utcában eldördültek a halálos lövések. De fogalma sem volt a tragédiáról. A mai napig emlékszik a címre, ahová az éppen akkor beszálló utasát vitte. Meg arra is, amikor visszatért és még mindig nem tudott semmit. Kollégái kérdezték hallotta-e, mi történt, hogy a fél XI. kerületet rablótámadás miatt lezárták. A Skála pénzszállítóját támadták meg. Kellett két perc, mire összerakta a mozaikokat. Merthogy pontosan tudta, az áruháznak nincs pénzszállítója, Főtaxi megy a pénzért, abban pedig az öccse is ott szokott lenni. Az egyetem mellett dolgozott. Hát ezért. Ráadásul csak annyit tudtak, ketten kísérték a taxist, súlyos, életveszélyes sérültek vannak. Hazarohant. Otthon kiderült, Győző reggel dolgozni ment. És benn ült a taxiban.
Ilyenkor ölni akar az ember
„Ekkor következett az a néhány másodperc, amit míg élek, nem felejtek el. Anyukám és apukám arcát. Soha nem láttam még olyat, hogy valakinek pillanatok alatt kimegy a vér az arcából, és hogyan változik hirtelen hófehérré. Megtudtuk, hogy a Honvéd kórházba kell menni. De még volt remény, mert a hírek életveszélyes sérülésekről szóltak, csak éppen nem tudtuk, kik azok hármójuk közül. És akkor találkoztunk a lépcsőfordulóban az orvossal.”
Sádt György szerint különös, de nagyon is valóságos, hogy miután az ember „visszatér” a valóságba, sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy megfogalmazza a válaszát a történtekre. Persze, neki is a bosszú volt az egyik gondolata.
Sádt György is feltette magának a kérdést: miért nem ő, miért az öccse? A tehetséges Győző, aki bizonyított az egyetemen, akinek a Skála fizette az ösztöndíjat, akinek az élete a tehetsége révén sikerre volt ítélve. Persze, ilyenkor ölni akar az ember. A pillanatra gondol, amikor szemtől szemben áll majd a gyilkossal és lesújt rá. Azért is, mert a gyilkosnak fogalma nincs arról, hogy tette után már nincs többé boldog, vasárnapi, családi ebéd.
De a gyilkos arról sem tud, hogy az életben maradt fiú és a gyermekét elvesztő apa, amikor leülnek a konyhaasztalhoz, miért nem hozzák szóba soha többet azt a napot. A gyilkosság napját. Nem tudhatja, miért nem beszélnek róla. Még akkor sem, ha éppen ketten vannak otthon és ha emlékeznek, csak a tragédia előtti időből hoznak emlékeket, de azonnal témát is váltanak. Miközben mindenért ő, a gyilkos a felelős. Azért is, hogy a meggyilkolt fiú édesanyja és édesapja komolyan foglalkozik az öngyilkossággal.
Diákokat támogató alapítványt hoztak létre
Az idő helyett hihetetlen módon a pénz változtatta meg a helyzetet. Győző pénze. Megtalálták az íróasztalában azt az összeget, amit a munkájáért kapott és évek óta gyűjtögetett. Testvére mindig is tudta, öccse a közgázas jövőjéhez kapcsolódóan arról álmodott, hogy vásárolhasson magának egy számítógépet. Arra spórolt. Akkoriban kevés ember engedhetett meg magának ilyesmit.
„Az nagyon gyorsan kiderült, egyikőnk sem tud ahhoz a pénzhez hozzányúlni. Azt tudtuk, hogy csak és kizárólag jótékonysági célra kell és szabad fordítani. Az öcsém hihetetlen segítőkészsége kapcsán apunak jutott az eszébe, hogy az egyetemen tanuló, valamilyen okból támogatásra szoruló diákok számára hozzunk létre egy alapítványt. Így is lett, az alapítvány azóta is, eredményesen működik.”
A józan ész legyőzte a gyilkos indulatot
Sádt Györgyben is felmerült, lenne-e értelme találkozni a gyilkosokkal. Úgy gondolja, a meggyilkolt vadász, Tóth Tamás édesapja bátor ember. Mert megtette. Odament és fia gyilkosa szemébe nézett. Miközben azt gondolta, amit. Szóval őt is foglalkoztatta a találkozás lehetősége. Nem azért, hogy megkérdezze, miért öltek. Mert azt tudja. A pénzért. Hanem, hogy ott és akkor történjen valami. Valami végzetes. Valaki veszítse el az életét. Aztán megszületett a fia, és tudta, több ok miatt is le kell mondani erről a találkozóról. A józan ész győzött a gyilkos indulat fölött.
Miközben felidézi testvére tragikus történetét, egyetlenegyszer gondolkodik el néhány másodpercre. Akkor, amikor az került szóba, volt-e látható jele annak, hogy édesapja Donászi öngyilkossága után készült arra a napra, amikor Bene kilép a börtön kapuján. „Öcsémhez fűződő viszonya miatt kizártnak tartom, noha erről senkivel, még édesanyámmal sem beszélt, hogy ne foglalkoztatta volna a bosszú gondolata. Mindig hidegen hagyták a fegyverek, ám évekkel ezelőtt vásárolt egy légpisztolyt, olyat, amihez semmilyen engedély nem kell. Ezt a pisztolyt soha nem használta. Úgy vélem, ez a fegyver nem véletlenül volt ott, ahol volt. Soha nem kérdeztem meg tőle, de a mai napig szent meggyőződésem, hogy várta a Benével való találkozást. Ma már nem tudom felidézni mi volt apunak az az egy mondata, gesztusa, ami miatt ezt gondolom. Erre már nem is kapok választ, apu három évvel ezelőtt meghalt.”
„Kérje mástól a megbocsátást"
A meggyilkolt fiú bátyja úgy gondolja, amikor Bene májusban kijön (ha kijön a börtönből akkor), egy kapcsolatok, jövő, egzisztencia és pénz nélküli öregember lép ki a szabadságba. És nagyon hamar újra ölni fog. Vagy legalábbis pénzt akar majd szerezni és nem fog válogatni az eszközökben, ha nem jut hozzá. Hisz ő maga az elmúlt években többször kijelentette, nem bánt meg semmit, és mindent ugyanúgy csinálna. Sádt György úgy gondolja, mindezt figyelembe véve nincs garancia arra, hogy ez az alak emberként éli le az életét, hisz eddig is kegyetlen gyilkosként ismerhettük. Az pedig, hogy a bűnösöknek van a legnagyobb szükségük a megbocsátó szeretetre, Sádt György szerint Benére nem vonatkozhat.
„A megbocsátást ne tőlünk várja. Nem engedhetjük meg, hogy még egyszer megkeserítse a családunk életét. Kérje mástól a megbocsátást. Amikor Győzőt temettük, a több száz fehérszalagos koszorú mellett egyetlen olyan koszorú feküdt a sírján, amelynek fekete szalagja volt. Komoly nyomozást folytattam, ki tehette a sírra, de soha nem derült ki. Egészen addig a szalagfestőig jutottam el, akitől a szöveget megrendelték, ám ő is csak azt tudta, hogy egy nő volt. Ez állt a szalagon: Mert tudja az Úr az igazak útját, a gonoszok útja pedig elvész."
A skálás gyilkosság
1992 májusának egyik reggelén a Skála Áruház pénzszállítását végző Főtaxi gépkocsija kénytelen megállni a Vak Bottyán utcában, mert egy Lada kitolat elé az útra. Megszokott ez reggelente, valaki biztos munkába siet. Hárman ülnek az autóban, a taxis és a két pénzkísérő.Váratlanul feltépik a taxi hátsó ajtaját. A kapualjból kilépő Donászi halántékon lövi az egyetem mellett pénzkísérőként dolgozó 23 éves Sádt Győzőt. Erre a másik pénzszállító kiveti magát a kocsiból, a taxis még zaklatott állapotban bejelentkezik a központba, majd a Lada felé menekül, onnan remél segítséget. Ám a Ladából Bene száll ki, és egy puskával a kezében megkezdi embervadászatát. Üldözi a férfit, és folyamatosan tüzel rá. Háromszor el is találja. Végül Donászi felkap egy postás zsákot, a rablógyilkosok elmenekülnek. A mentők asérültekkel a Honvéd kórház felé száguldanak. Sádt Győző nem éli túl a fejlövést. A pénzkísérők fegyvertelen voltak. Hiszen a taxiban egy fillér sem volt, nem pénzt vittek egy bankba, ellenkezőleg: akkor indultak váltópénzért.