A brit milliomos, Andrew Bush megölésével gyanúsított Mayka Kukučova először jelent meg csütörtökön a trencsényi regionális bíróság előtt – írja a Daily Mail. A 24 éves szlovák modell azzal védekezik, hogy csak önvédelemből lőtt rá exbarátjára, aki a helyszínen életét vesztette. Még fontosabb új szűl az ügyben, hogy elmondása szerint Kukučova terhes. Állítja, a gyerektartáson alakul ki vitája Bush-sal, ez fajult el annyira, hogy önvédelemből tüzelnie kellett. Ezt egy sms-ben küldte el a szüleinek, miközben autóval menekült a dél-spanyolországi Esteponából haza, Szlovákiába.

Egy forrás szerint Kukučova azért ment személyesen Spanoylországba (Bush jelenlegi barátnője szerint napokig dekkolt a villában, és őrülten féltékeny volt rá), mert máshogy nem akart vele szóba állni az exe. A dulakodást pedig bizonyítani is tudja, horzsolások vannak a testén. Közben Bush volt felesége és 19 éves lányuk Esteponába utaztak, hogy hazavigyék a férfi holttestét és megköszönjék a spanyol rendőrség munkáját. A helyi hatóságok most azon dolgoznak, hogy Szlovákiával kiadassák a következő egy hétben a nőt, hogy bíróság elé állhasson itt is.