horoszkóp

Novak Djokovics okozta az év legtöbb száraz bugyiját

2012.07.09. 10:31

Július 9. a Kockahas blog születésnapja. Ez a mai nap a blog indulásának harmadik évfordulója, és mivel az előző kettőn is az addig egy esztendő tíz legolvasottabb posztját soroltuk, ma is visszatekintünk a legutóbbi 364 posztra. De ezúttal nem csak a legtöbb nézőt vonzó férfiak listáját adjuk közre, hiszen egy éves a bugyimérőnk, úgyhogy úgy teszünk, mintha az eredménynek bármi jelentősége lenne, és először nedves-száraz viszonylatban a bugyirekordokat mondjuk el.

A legnagyobb vitát az elmúlt egy évben Gyurta Dániel okozta, miután frissen világbajnoki címet szerzett Sanghajban. Az ő posztjának bugyimérőjére kattintottak messze a legtöbbet, összesen 18.313 szavazat érkezett. Persze nem kizárt, hogy ezt mindössze két felhasználó hozta össze, és egyikük a nedves, másikuk a száraz bugyi gombot nyomkodta ész nélkül. Egy biztos, a bugyimérő összkattintásszáma ennél a posztnál volt a legmagasabb, és végül valamivel a száraz bugyi kapott több szavazatot. Ebben a posztban minden kép alól más galériát lehet előkattintani, úgyhogy klikkeljen bátran mindenre, ami megtetszik!

Érdekes módon a bugyimérő kapcsán mindig sportolókat bemutató posztoknál keletkeztek a rekordok: a negatív rekordot is egy sportoló állította fel. Az elmúlt egy évben senki után nem maradtak olyan nagy arányban szárazak a bugyik, mint a pólóját a közönségbe hajító Novak Djokovics után. Miután a szerb teniszező megnyerte a US Opent, kiderült róla, hogy az év legkevésbé vonzó férfija, hiszen a kattintások 88,93%-a a „száraz bugyi” gombra érkezett. 80% fölötti volt a fanyalgás aránya egyébként a négyüteműző youtube-hősök és Flo Rida láttán is, hogy mondjuk még egy pár nagyon nem vonzó férfit az elmúlt évből.

Ezek után persze azt is meg kellett vizsgálnunk, hogy ki generálta a legnagyobb arányban a „nedves bugyi” szavazatokat. A győztes poszt most a múlt héten jelent meg: Carlos Tevezre (eddig) 2200-nál is több klikk érkezett, és ezeknek a statisztika készítésekor 92,39%-a volt „nedves”. Úgy látszik, nézőinknek (vagy közülük néhánynak), nagyon bejönnek a sebhelyes focisták. Általános (92,26%-os) bugyinedvesedést okozott még Dax Shepard színész-humorista, és hatalmas tetszést arattak Britney Spears háttértáncosai is, akiktől 85,92%-os arányban nedvesedett nézőink bugyija.

És most következzen az elmúlt egy év tíz legolvasottabb posztjának felsorolása! Ebből a listából az derül ki, ki az a tíz férfi, akinek a vetkőzésére a legtöbben voltak kíváncsiak, függetlenül attól, hogy az illető kockahasa a sokból végülis hány nézőnek tetszett. A sort hátulról, a tizedik helytől kezdjük, méghozzá egy péniszvillantós poszttal, amiben három különböző klipen három különböző személy vette elő nemi szervét, közelebbről James Franco öccse, egy afrikai-román énekes és egy jótékony, de bekattant amerikai dokumentumfilmes.

Mindig izgalmas azt látni, ha valaki leszámol a pocakjával és kockásra gyúrja ki magát, és még izgalmasabb, ha ezt egy hazai híresség teszi meg. Így aztán az év kilencedik legolvasottabb posztja lett az, amelyikben azt mutattuk meg, hogy az egykori Hip Hop Boyz-tag, O.G. Duck honnan és hogyan lett testépítő.

39 éves ex-playmate 25 éves férjével strandol” - ez a téma vonzotta hozzánk az elmúlt egy esztendő nyolcadik legtöbb nézőjét. Tisztában vagyunk vele, hogy itt a nézelődők jó része nem a férjre, hanem az ex-playmate-re, Shauna Sandre voltak kíváncsi, dehát ez benne van a pakliban a „híres nő pasija” rovat esetében. Szerintünk mindenesetre kettejük közül akkor még mindig a férj néz ki jobban, és ráadásul a neve is jobb: Laurent Homburgernek hívják.

A hetedik egy holland modell lett, Mark Vanderloo. Ő már rég túl van karrierje csúcspontján, hiszen 44 éves, de még így is nagyarányú bugyinedvesedést okozott nézőinknél. Hiába, húsz éve járja ő a férfimodellség rögös útját, és még mindig ilyen sikeres - nem lehet a külseje olyan visszataszító.

A Kockahas blog harmadik évfolyamának hatodik legizgatóbb férfija egy belgrádi kosaras, Marko Jaric. A 32 éves, 201 centis, 102 kilós óriás felesége még ismertebb, Adriana Limáról van szó. A nagydarab pasik a jelek szerint nem csak neki jönnek be, rengetegen kattintottak erre a posztra, és a nedves bugyi gombot is szorgalmasan nyomogatták a kedves nézők.

Az ötödik helyezett poszt nem egy konkrét személlyel, hanem egy edzésmóddal foglalkozott, a CrossFittel. Olyan nagy volt az érdeklődés ez iránt az új, amerikai, meglehetősen kemény edzésmód iránt, hogy később egy kollégánk bevállalta, és saját bőrén (izmain) is letesztelte a CrossFittet. Sajnos most sem úgy néz ki, mint a posztban látható sportolók.

Az év egyik legvonzóbb férfijának Bradley Cooper volt kikiáltva, őt hozta ki mindenesetre 2011. végén a People magazin a világ legszexisebb emberének. A bejelentés másnapján az egyik hírügynökség arra szolgáltatott bizonyítékokat, hogy a színész már kopaszodik, ezekre önök annyira kíváncsiak voltak, hogy az állatkölykökkel feljavított, kopaszodós Cooper-poszt a negyedik legolvasottabb lett az évben.

A vérfertőzés egy olyan ősi tabu, ami mindannyiunkat taszít, mégis rengetegen lenyűgözőnek találják. Ennek köszönheti 2012-ben meredeken felfelé ívelő karrierjét egy brazil ikerpár, Marcos és Marcio Patriota. A siker receptje: két szálkásra kisportolt test és néhány egyértelműen erotikus póz, és a Kockahas blogra is több tízezrével özönlöttek a nézők a végeredményt megtekinteni. A harmadik helyezett ikerpár mellesleg a tegnapi videós posztban is visszaköszönt.

Egy év legizgalmasabb férfijai - itt a top 10

10. Farokvillantók

9. O. G. Duck

8. Laurent Homburger

7. Mark Vanderloo

6. Marko Jaric

5. CrossFitesek

4. Bradley Cooper

3. Marcos és Marcio Patriota

2. Mark Wahlberg

1. Négyüteműzők

Az év második legizgalmasabb vetkőzésére egy magyar vonatkozású vígjáték amerikai forgatásán került sor. A főszereplő Mark Wahlberg, aki O. G. Duckhoz hasonlóan drasztikusan kigyúrta magát a szerephez. Kollégája, Dwayne Johnson előtte is formában volt, ő csak még nagyobb darab lett a Pain and Gain című film kedvéért. Ezeket az izomkolosszusokat a filmkészítők is viccnek szánják, kíváncsian várjuk, mennyire fog Wahlberg teste leereszteni az év végére. Egy biztos: az elmúlt egy év vetkőző férficelebjei közül Mark Wahlberg muszklijaira voltak a legtöbben kíváncsiak.

Előző évfolyamunkban a Vilmos herceg ifjúságát bemutató poszt volt a legnézettebb, ebben az évben azonban nem egy híresség viszi el a pálmát, hanem néhány önjelölt fitnesszguru, aki videót töltött fel magáról négyütemű fekvőtámaszozás közben. Mi nem tettünk mást, csak összegyűjtöttük az ilyen videók közül a legérdekesebbeket, és egy csokorban közzétettük őket, nem is sejtve, hogy ez lesz az év legolvasottabb posztja. De az lett, annak ellenére, hogy a többség a végén a „száraz bugyi” gombot nyomta meg - pedig reméltük, hogy sikerül kedvet csinálnunk egy kis testmozgáshoz. Talán legközelebb.

191
190