Az 1968-as születésű Traci Lords 16 évesen kezdte az ipart, nem magától. 12 éves volt, amikor az anyja elhagyta az alkoholista apját, aki folyamatosan bántotta a családot. Később az anyja beújított egy pasit, egy kokain dílert, aki az akkor cseperedő Tracit molesztálta. Amikor a szőke lány 15 lett, elment otthonról, de nem egyedül, hanem a mostohaapjával. A műfater látott lehetőséget a lányban, így hamis jogosítvánnyal, amin az állt, hogy Traci 20 éves, benyomta egy pornós ügynökséghez. A lány hamarosan a Penthouse magazin címlapjára került, és rengeteg pornófilmet forgattak vele. A nyolcvanas években, 18 évesen már legalább 100 felnőttfilmet tudhatott magáénak.

1986 májusában a hatóságok valamelyike észrevette, hogy Traci Lords kiskorúként forgatott számtalan pornófilmet. Az ügynökséget gyerekpornográfiával vádolták, a több millió dolláros büntetés mellett pedig el kellett távolítaniuk a piacról az összes addig készült Traci Lords-os pornófilmet. Az egész ügy hatalmas botrányt kavart a tengerentúlon, a pornószínésznő riporterek és az FBI kereszttüzébe került, le is tartóztatták: a kokainnal próbálták megfogni, de nem jött össze. A szakmabeliek (Ron Jeremy, Ginger Lynn) egyöntetűen azt állították, Traci Lords soha nem szippantott fel semmit a forgatásokon. A 171 centis, 52 kilós pornós három év aktív pornózás után abba is hagyta a szakmát, mivel volt, hogy rendezőként is kipróbálta magát, némely filmnek megtartotta a szerzői jogát. (Az FBI nem igazán tudott azzal mit kezdeni, hogy álnéven jelentek meg a pornófilmek.)

Traci Lordsot, aki művésznevét a kedvenc filmbeli karaktereiből válogatta, nem kellett félteni, hamar feltalálta magát. Könyvet írt az életéről, és megalapította saját ügynökségét. Az évek során felhagyott a pornóiparral, énekesként, rendezőként és színésznőként is helyt állt eddig. Az alábbi jelenet már a saját maga alapította ügynökségnél készült, felnőttként (elmúlt 18), a film címe, Tracy, I love you.