Volt már szó a legjobb francia, a legdögösebb német és legkelendőbb orosz származású pornószínésznőkről, most pedig egy kicsit nagyot ugrunk: összegyűjtöttük a legnépszerűbb amerikai pornósokat is. Ők azok, akiket a legjobban szeretnek Los Angelesben: 

Jenna Haze

Jenna Haze 1982-ben született és 19 évesen kezdett pornózni, miután már 15 évesen befejezte tanulmányait, mert rájött, hogy a fiúk jobban érdeklik, mint a suli. Öt évig csak nőket vállalt be, mivel hűséges akart lenni operatőr pasijához. A szakma aztán ezt a döntését is örömmel díjazta, több mint 10 AVN-díjat vitt haza. 

Jenna Jameson

Jenna Jameson minden idők legismertebb pornósa, legalábbis a Twitteren a legnépszerűbb. Az 1974-ben született csaj 1993-tól forgat, és 2005-ben tört a csúcsra, amikor a szakmában 30 milliós forgalmat bonyolított, 15 milliós profit mellett. Vagyona több mint száz millió dollára rúgott, amikor kiszállt az iparból, ám öt év után visszatért, állítólag azért, mert annyira lecsúszott, hogy már a gyerekeit se tudta etetni. 

Jesse Jane

Jesse jane neve azoknak is ismerős lehet, akik nem néznek pornót, és a Muffinra is teljesen véletlenül kattintottak, amikor megremegett a kezük egyéb, normális híreket olvasgatva. róla ugyanis már többször írtunk, hiszen szerepelt a legjobb szőke, nagymellű pornósok és a legjobb testű pornósok listájában is. A csaj 1980-ban született és kilenc AVN-díjat zsebelt be a rengeteg jelölése mellett. 

Kagney Linn Karter

Az 1987-ben született Linn Karter Kaliforniában sztriptízelt, amikor felfedezte a pornószakma.2008-ban. Azóta csaknem 200 filmet forgattak vele, és 2010-ben AVN-díjat is kapott.

Lisa Ann

Végezetül egy dögös MILF: az 1972-ben született Lisa Ann. Az asszony 22 évesen vágott bele a felnőtt filmezésbe, majd 1997-től 2004-ig tartott egy kis szünetet. Ma már rendez is, nemcsak pucsít a kamerának, az egyik legnépszerűbb MILF-ként tartják számon Amerikában.