Nyolc éve élek kapcsolatban. Már alig emlékszem, hogy milyen volt, amikor utoljára egyedülálló voltam, csak az biztos, hogy akkor még egy teljesen más személy voltam, mint ma, annyit változtam az elmúlt években. Az egyedülállók világába tehát csak a mások tapasztalatain keresztül kapok bepillantást jó régóta, és a sors úgy hozta, hogy az utóbbi időben nem voltak éppen vidám pillanatok, amelyekbe bepillantást kaptam.
Úgy tűnik, ritka a harcosan öntudatos szingli, mert aki egyedül van, az általában panaszkodni szokott, ezt pedig egy idő után nyilván fárasztó hallgatni, főleg, mivel akarva-akaratlanul az a kicsengése az a dolognak, hogy én tehát becsüljem meg magam, hiszen tartós kapcsolatban élek, következésképp semmilyen problémám nem lehet az életben. Íme az az 5 dolog, amire az egyedülállók a leggyakrabban szoktak panaszkodni, és hogy igazából mire gondol egy nemszingli, miközben ezeket a sirámokat együtt érző arccal hallgatja.
1. Jaj, de rossz egyedül - Az egyedüllét annak fáj a legjobban, aki nemrégiben vált magányossá, főleg, ha ez nem saját döntése volt, hanem otthagyták. Normális, hogy ez fáj, normális, hogy az ember panaszkodik rá, és minimumelvárás, hogy egy családos ember/asszony is végighallgassa és megpróbáljon vigaszt nyújtani. De. Az egyedüllakásnak természetesen megvannak a hátrányai, de az előnyei is. Ahogy a szingli arra vágyik, hogy valaki mellett ébredhessen fel, ugyanúgy egy családos ember is néha vágyhat arra, hogy egyszer a héten (hónapban) ne valakire ébredjen, hanem addig hagyják aludni, amíg bír. És egyáltalán: ki mondta, hogy az élet célja a párkapcsolat? Van, akinek úgy hozta a sors, hogy valaki mással él le az életéből egy hosszabb időszakot, másnak úgy, hogy nem. El kell fogadni, meg kell próbálni a legtöbbet kihozni belőle, a legtöbbet kihozásnak pedig biztosan nem módszere a kesergés. Aki még nem próbálta, az nyugodtan higgye el: kettesben is nehéz, csak ott másmilyenek a problémák, és azokra jelenleg kevésbé trendi panaszkodni.
2. Jaj, de öregszem - Talán csak én tapasztalom, de mintha az egyedülállók többet panaszkodnának az öregedésre. „Tiszta szarkaláb a szemem, kinek fogok már így kelleni?” - tette fel a kétségbeesett költői kérdést a múlt héten egyik vacsoravendégünk. 35 éves, nő, és remekül néz ki, és persze nem fogja fel (vagy legalábbis úgy csinál, mintha nem fogná fel), hogy nem a szarkalábak tesznek valakit kevésbé vonzóvá, hanem a szarkalábaktól való parázás. És igen, ez a gondolatmenet, ha végigvinnénk, arra lyukadna ki, hogy egy szinglinek nagyobb baj, ráncosodik, őszül, megereszkednek az izmai, mert neki még most kell becsajoznia/bepasiznia. Én már nyolc éve együtt élek valakivel, tehát nekem már úgyis mindegy, hogy mennyire vagyok ronda.
3. Jaj, szülnöm kéne már - Egyedülálló férfiak is szoktak panaszkodni, de nyilván ők kevesebbet, mivel tisztában vannak vele, hogy panaszkodni nem túl férfias dolog. Az egyedülálló nők közül sok viszont nem csinál presztízskérdést a dologból (közeli barátok előtt miért is csinálna), és azt is szóba hozza, hogy mennyire szeretne már gyereket. „Három éven belül meg kéne szülnöm az első gyerekemet” - hallottam nemrég egy családtagtól. Érthető, persze, hogy érthető, ki ne szeretne gyereket, az embertől nyilván elvárható, hogy egyszer-egyszer végighallgassa ezt, és segítsen, ahogy tud: azzal, hogy meghallgatja. Merthogy erre bármi értelmeset mondani elég nehéz, az biztos. Másrészt olyan nőknél furcsa ez az egész igazán, akiknél az a benyomása keletkezik az embernek, hogy igazából nem is párkapcsolatot szeretnének, nem is férfit szeretnének, hanem gyereket. Ha tényleg csak a szülés a lényeg az egészben, akkor az valószínűleg nem egy jó kiindulópont.
4. Jaj, de unom már a bulikat, a társkeresést - A Randiblog történetének legtöbbet lájkolt posztja arról szól, hogy milyen idegesítő csajozni, új nőket megismerni, hiszen mind ugyanolyanok. Más szinglik is gyakran panaszkodnak arra, hogy milyen sok buktatóval és kínos helyzettel jár a társkeresős és egyéb ismerkedés, sokan pedig már egyenesen a bulizást is unják, ahova persze úgy járnak, mintha kötelező lenne, hiszen ismerkedni szeretnének otthonülés helyett, tehát persze, hogy a hétvégéket szórakozóhelyeken töltik. Ezeket a panaszokat a kapcsolatban élő emberek jó része minden bizonnyal nosztalgiával hallgatja, hiszen a helyszínek számukra talán már csak emlékek, a szituációk, a flörtölés izgalma mindenképpen. Nyilván aki szerelmes és még csak pár éve él kapcsolatban, annak eszébe se jutnak az ilyesmik, de mondjuk úgy hét év kapcsolat után már egy kicsit idegesítő hallgatni, hogy másnak valami olyasmiből van túl sok, amiből nekünk túl kevés.
5. Jaj, de szörnyű, hogy minden csak a szexről szól - Ez a pont nagyban hasonlít az előzőre, csak azzal, hogy itt valószínűleg mindkét fél irigyli valamennyire a másikat. Egy szingli nyilván úgy gondolkodik, hogy milyen jó a párkapcsolatban élőnek, hogy annak mindig ott van a partner, akivel bármikor összebújhat. A hosszú távú kapcsolatban élők viszont gyakran panaszkodnak (vagy legalábbis gondolnak) arra, hogy szexuális életük mennyire ellaposodott (férfiak és nők is), és ilyenkor nem a legjobb érzés azt végighallgatni, hogy egy haver vagy havernő éppen egyik egyéjszakás kalandból bukdácsol a másik hódításba, és ráadásul elvárja, hogy ezért még sajnálják is. Hiszen ő természetesen nem erre vágyik, hanem egy komoly, mély, hosszú kapcsolatra. Egy olyanra, amiből a papírforma szerint a szexuális izgalmak egy idő után többé-kevésbé kivesznek.
Hol az igazság? - Tényleg igazuk van a panszkodó szingliknek? A döntés az önöké, ezért tettük ide ezt a szavazógépet. Az biztos, hogy a párkapcsolatok is rengeteg problémával, fájdalommal és stresszel járnak, és az is tuti, hogy aki nem hallgatja végig barátja/barátnője panaszait, és nem próbál a lehetőségek szerint segíteni, az bunkó. Éppen azért érdemes a szingliknek és a kapcsolatban élőknek ilyesmikről beszélgetni egymással, hogy mindketten kapjanak egy kis rálátást saját problémáikra. Az ilyen panaszkodás akkor hasznos, ha megtanuljuk belőle megbecsülni azt, amink van. Ha partnerünk van, azt, ha szabadságunk, kényelmünk és/vagy lehetőségeink, akkor azt.