Nemrégiben Paul álnevű olvasónk írt nekünk egy levelet, amiben azt meséli el, hogy van szeretője, de közben ragaszkodik a párkapcsolatához is. Annak ellenére nem akar szakítani, hogy ráadásul rájött, hogy partnere szintén félrelépeget, azaz a hűtlenség kölcsönös. A levélre jött már egy nagyon érdekes válasz, de most van szerencsének egy újabbat közzétenni. Az ismeretlen beküldő a Milda álnevet kapta, és ő is egy ilyen szituációt ír le, annyival megspékelve, hogy ő nem tud róla, hogy férje is félrelépegetne, viszont neki gyereke is van, ráadásul a főnöke a szeretője. Tényleg ez a szerelem? – ezt a kérdést (és még pár továbbit) teszi fel Milda a levele végén. Ön mit válaszolna neki? Kérjük, írja meg reakcióját vagy saját történetét a Randiblog email-címére!
„Szerető vagyok. Szerető, mert szeretem a férfiakat, szerető, mert olyan férfit szeretek, akit nem kéne.
Lassan már két éve, hogy ezt a státuszt aggatom magamra titokban, igen titokban, mert ezt nem mondhatom el erkölcsös barátnőimnek, akiknek gyereke van, vagy „normális” párkapcsolatban élnek…
Családom van, egy jóravaló férjem és egy tündéri 6 évesem. Nehéz volt a szülés utáni időszak és bevallom, mikor először éreztem a férfiak tekintetét a melleimen, a lábaimon, éreztem, hogy a mostani kapcsolatom nem elégít ki, sem szexuálisan, sem lelkileg. Szükségem van a tűzre, a titokra, a lopott órákra, amik életerőt adnak a szürke hétköznapokban, amit várok napról napra. Itt bizony a türelem tesz a legnagyobb próbára, mivel a szeretőm a főnököm… Várom, hogy chaten üzenjen, hogy mikor ér rám, hogy mikor van kedve egy kis pajzán szócsata utáni autós szexhez. Minden nap megkérdezem, hogy miért, de választ csak azok a buja percek, órák adnak, amit együtt töltünk nála.
Nem tudok elszakadni… a férjemtől. Szeretem, csak nem úgy… Barátként, a másik felemként. Sírok, mert ha arra gondolok, hogy itt kéne hagynom az életünket, a közösen berendezett fészkünket, akkor előtörnek az emlékek, a szép percek. Mostanában sokat veszekszünk, szinte semmit nem tudok neki elnézni és mindenen kiborulok, egy apró hiba és vége a békének… Ő pedig tűri, csak nem tudom, miért. A helyében levágnék magamnak két nagy pofont, de mindketten tudjuk, hogy már az sem lenne megoldás. Mindig tökös csávóra vágytam, de sokáig azt is élveztem, hogy én irányítok.
„Új kapcsolatomban” tetszik, hogy egy kicsit megaláznak, hogy „csak” szerető vagyok és kihasználnak. Ezt sosem értettem, hogy egy nő hogyan tud ennyire megalázkodni, mind ez idáig… Mert most én is bővítettem ezen nők táborát. Értelmes, diplomás, intellektuális nő vagyok, a családomban a válás ismeretlen fogalom, felmenőim is magas kvalitású emberek. Feketebárány lennék? NEM! Egyszerűen kihívás minden nap szexinek, tüzesnek lenni és most már azt is élvezem, ha nem csak a főnökömnek tetszem, hanem a munkahelyem felé tartva a BKV-n is megnéznek. Nem vagyok kurva! Egyszerűen spannol a helyzet. Az már kevésbé, hogy amikor beérek, már érzem a hangulatát. Tudom, hogy mikor milyen kedvében van és ha nincs jó passzban, akkor gyakorlatilag bármilyen ruhában vagyok, akárhogy lehetek kisminkelve, vége a napomnak. Nem értem magamat, egyáltalán! Megéri? Valóban ez az én utam?
Elhiszem… Mert el akarom hinni neki, hogy gyereket szeretne tőlem, hogy jó velem és hogy szeret! SZERET! Tényleg ez a szerelem? Tényleg szeretnék tőle gyereket? Komolyan gondolja?”