Csapda, ha azt hiszik, ez a leszbikusság

2014.07.20. 17:10

Nagyon örültünk a múlt héten, hogy egy leszbikus olvasónk levelét tehettük közzé arról, hogy milyen a társkeresés akkor, ha valaki a saját neméből szeretne partnert, és ráadásul vidéki is. A levelezésforgalomból azt állapíthatjuk meg, hogy nem csak mi örültünk Izabella levelének, hanem olvasóink is, hiszen sok válasz érkezett a múlt heti posztra. Közülük négyet választottunk ki, amiket egy-két rövidítés kivételével teljes egészükben közlünk. Az alábbi összeállítás már csak azért is nagyon érdekesre sikerült, mert kaptunk hozzászólást nőtől és férfitól is, hetero- és homoszexuális olvasónktól is – természetesen mindannyian álnéven szerepelnek. Ezek után most már ön is közzé szeretné tenni a véleményét? Esetleg saját történetét osztaná meg velünk? Állunk elébe, a vita természetesen nincs lezárva, a Randiblog email-címére bármikor írhat nekünk!

Izolda

Egyik szemem sírt, a másik nevetett Izabella levelét látva. Sírt, hogy ez tényleg rohadtul általános, mi több, 90%-ban ez történik és nevetett, hogy na, hát csak terítékre kerül nálatok is a téma. A csavar nálam annyi, hogy kívülálló hetero nőként szeretnék hozzászólni.

Mindig is érdekelt a szexualitás, fétisek, etc., szívesen beszélek a témáról és beszélek érintettekkel. Az egyik legnépszerűbb leszbikus fórumon a beszélgetős topicot magamnak kiszúrva, levelezni kezdtem nőkkel. Közülük kettővel ápolok lassan 2 éve egy szép internetes barátságot és ők az üdítő kivétel – akik szenvednek, akár Izabella (egyikük különösen). Izabella a „pistások”-kal tökén ragadta a lényeget: a legtöbb nő ilyen fórumokon unatkozik vagy messzemenően töketlen a saját elfuserált életét összekalapálni, és „mindig azok a szemét mocskos pasik” jelszóval találják ki, hogy leszbikusok. Igen, X év házasság és 1-2 gyerek után, ahogy tapasztalataim mutatják, általában 30 fölött. De oké, tegyük fel, ők tényleg idáig elnyomták a biszexualitásukat és szárba szökkent a vonzalmuk a női nem iránt. Még attraktív heteróként sem egyszerű ismerkedni, hát még ha azonos neműt keres az ember, így a legtöbben a csalódások és kellemetlen helyzetek elkerülése végett landolnak ilyen oldalakon. Ámen, valahol el kell kezdeni.

Kedves leszbikus lányok, nők! Ne adjátok fel a reményt, de ne is ringassátok magatokat hiú álomba. Egy egyszerű szabályt betartva, remekül ki lehet rostálni az energiavámpírokat, pistásokat, kíváncsiskodó és eltűnő „Tündér”-eket. Helyesírás a kulcsszó.

Mint említettem, jópárral váltottunk emilt. Eléggé sokkal. Amikor már a 2-3. levélváltás környékén feltűnik, hogy az „utánna” nála még mindig két n vagy a „mindíg” miatt kiég a retinám (de kedvencem még a „pája” és a „jösz”), akkor az bizony nem elírás. S nem vesszőhibákról, földrajzi nevek helyesírására mondom, hanem alap szavakra. S nem „nyócátalános”-t végzettnek mondták magukat, hanem bőven érettségi után, irodai munkával (ahol nem árt, ha egy emailt ki tudsz küldeni helyesírási hiba nélkül). Higgyétek el, ahol a helyesírással gondok voltak, ott javarészt agyban is gondok voltak.

A nők körében egymás között jobban elfogadja a gyengédséget a társadalom, mint férfiaknál – nem, nem a leszbikusokra értem, hanem általánosságban véve. A nők a gondoskodóbbak, gyengébbek és gyengédebbek, nekem is jól esik egy-egy barátnői ölelés vagy puszi. Jó érzés szeretve lenni és jól esik szeretgetni egy kicsit, ha ez segít túl egy rossz napon. Ettől viszont még nem leszek szerelmes a lányba és nem gerjedek rá.

És itt esnek a legtöbben csapdába. Azt hiszik, ez a leszbikusság, hogy igénylik a másik nő társaságát és fizikai közelségét, mert épp átmenetileg erre a gyengéd, melengető, női szeretetre, anyáskodásra vágynak és ez teljesíti ki őket. Aztán belekerülnek egy ízig-vérig leszbikus kapcsolatba és hiába más és új, ha nincs meg az a pezsgés, az a spontán vonzalom, a férfiak után fognak sóhajtozni. Abban sem hiszek, amikor egy leszbikus büszkén ecseteli, hogy az ő barátnője nem vonzódik a lányokhoz „alapjáraton”, csak hozzá és ezer éve nagyon boldogok. Hát, cicavirág, akkor rossz híreim vannak…

Kalandorok, átverősek, eltűnősek nemtől függetlenül vannak. Nemcsak neten, a face to face életben is. És amire nem találsz magyarázatot (miért nem hív, ha előadta a hősszerelmest, miért pattintott le, miért nem mondta, hogy van valakije etc.), arra nem is kell. Felállni, leporolni magad, tovább menni.

Izsák

Izabella levelére szeretnék reflektálni részben, valamint általánosságban megerősíteni az ő általa tapasztaltakat. A helyzetem nagy mértékben hasonló, különbség szinte csak annyi, hogy esetemben férfi próbál férfit keresni/találni. Szintén vidéki vagyok, de immár lassan harmadik éve élek Budapesten. Nagyrészt az interneten próbálok ismerkedni. Ritkán szórakozóhelyen.

„Nem elég, hogy az ember lánya leszbi, még vidéki is...”

Naivan azt hittem, hamar találok párt a nagyvárosban. Hát nem, az internetes ismerkedés nagyrészt arra volt jó hogy találjon az ember partnert kalandozni. Szinte elkurvul az ember a nagyvárosban. Voltam szerelmes, de az viszonzatlan maradt, felém is irányultak gyengéd érzések, amiket viszont én nem tudtam viszonozni. Így jöttek a randik, reményekkel nekivágva, 10 perc után elköszönve, fél óra múlva ágyban kikötve, esetleg csak barátként folytatva.

Sokan azonban csak magamutogatás céljából regisztrálnak fel ismerkedős oldalakra, míg mások csak nyálcsorgatva szemlélődnek. Esetleg a meglévő kapcsolatukat akarják felpezsdíteni, vagy a párjuk háta mögött félrelépni, esetenként a nem mindennapi igényeik kiéléséhez keresnek valakit. Néha hajmeresztő ajánlatokkal találja szembe magát az ember. „Jól fizető erotikus munka, Ausztriában és Németországban, S&M és társaik”. Az viszont már kicsit vicc, amikor egyesek az 5 évvel ezelőtti, fénykorukban készült strandolós képekkel villognak. Persze mindenki a legjobb oldalát akarja mutatni, szinte eladni magát (átvitt értelemben), nem hiába hívnak egyes oldalakat „húspiacnak”.

Voltam családos ember szeretője, lelkiismeret-furdalás nélkül. Persze volt némi vonzalom külsőleg, de érzelmek nem. Ő nem is akarta a családját elhagyni, és én értelemszerűen nem akartam egy családos férfival lelépni és új életet kezdeni. Csak szex és más semmi. Nem járok meleg szaunákba, orgiákra, se minden hétvégén buzibárba. Próbálok heteró életmódot folytatni. Azért vagyok meleg, mert a férfiak vonzanak. Nem azért mert tollboában vonulok végig a Budapest pride-on.

Szinte mindenki gatyamodell-külsővel megáldott srácokat akar. Aki olyan külsővel rendelkezik, az vissza is él az adottságaival, aki nem, az csak vágyakozik arra, hogy megkapjon egy olyan pasit. Ezeknek a hatására változik az ember, sérülhet az önbecsülése, de lendületet adhat ahhoz, hogy törekedjen jobbá válni. Kikupálódik, többet ad a külsejére, sportol stb. Ezt viszont jobb, ha maga miatt is csinálja valaki, nem csak az elismerés miatt, csak mert tetszeni akar. A 80% a sportos pasikra bukik. Ja, és röhej, hogy a 35-40 éves fickók a 18-22 éves fiúkákat akarják elcsábítani. Tehát marad az edzés, heti 2-3 alkalommal, és a várakozás, a további ismerkedés. A magasságom megvan, az arcom rendben van, nem csak szerintem. A mérce nálam is magasabb lett, vagy mondhatnám, inkább a minőség számít, nem a mennyiség. Bár ez általánosítható az ember megkomolyodásával. Szó se róla, jó érzés megkapni egy olyan pasit, aki két-három éve még szóba se állt volna velem, de inkább már arra törekszem, hogy meg is tartsam. Attól viszont tartok, hogy biszex férfiba leszek szerelmes. Olyat nem tudok adni, mint egy nő, de ha igényli, keresni fogja.

Inez

Nekem az a teóriám, hogy a társtalálásban a legnagyobb akadály az, ha az ember társat akar. Izabella levele többé-kevésbé bebizonyította, hogy a leszbikusok sem kivételek. Bár az is lehet, hogy csak én hallom ki most már mindenből ugyanezt. A környezetemben legalábbis azt látom az összes szingli barátnőmön, hogy minél erősebben akarják, hogy ne legyenek egyedül, annál durvábban bénázzák el az összes lehetőséget, hogy tényleg összejöjjön valami párkapcsolatszerűség.

Az élet van annyira izgalmas, hogy soha nem azt dobja a gép, amire számítunk. Ez gyakran nagyon irritáló tud lenni, de nekem pont bejött, mert a házasságom kezdetben egyéjszakás kapcsolatnak indult, de aztán mindkettőnk őszinte meglepetésére többéjszakás lett és most már évek óta együtt élünk. Szerintem kezdetben rengeteget segített, hogy az rögtön nyilvánvaló volt, hogy megvan a szexuális harmónia kettőnk között, de nem volt semmi stressz, hogy most ennek kell életem kapcsolatának lenni, vagy tönkremegyek, ha elhagy, vagy ilyesmi. Fokozatosan egymásba szerettünk, pedig nem is gondoltuk volna, hogy ez lesz.

De azt is igaznak gondolom, hogy nemtől és szexualitástól függetlenül sokkal vonzóbb egy olyan ember, aki maga egy teljes, boldog ember. Aki úgymond a másik felét keresi, arról ordít, hogy a még nem létező párkapcsolatát tekinti élete céljának. Ebből pedig az következik, hogy önmagában egyedül nem tekinti magát egy teljes értékű embernek. Hát ki akar olyasvalakivel randizni, aki közvetve ugyan, de kiállítja magáról ezt a szegénységi bizonyítványt? Ne azért legyek szerelmes, mert kapcsolatot akarok, hanem azért akarjak kapcsolatot, mert szerelmes vagyok. Lehet, hogy én vagyok egy nagy prosztó, de én sokkal jobban el tudom fogadni azt, hogy valaki szexet akar és ezért alkalmi kapcsolatokban dugogat, mint azt, hogy valaki kapcsolatot akar, és ezért megy bele mindenféle elcseszett viszonyocskákba, amikről egy normális ember előre látja, hogy semmi nem lesz belőlük.

Nem mintha tudnám, hogy tudja valaki leszoktatni magát arról, hogy akarjon egy kapcsolatot, de szerintem ha nem akarja, akkor rögtön meg fogja találni. Vagy legalábbis jobbak az esélyei. Ismerkedni kell, persze, de nem azért, mert hátha köztük lesz a Nagy Ő, hanem azért, mert az ember jó társaságban szeretne élni, és mert az emberek általában érdekesek. Szerintem ez a partnerkeresősdi egy olyan szerencsejáték, amiben az ember csak akkor ütheti meg a főnyereményt, ha olyan kevéssé érdekli az egész, hogy nem is vesz lottószelvényt.

Izidor

Fogadd csodálatomat! Én egy 30-as pasi vagyok, csak kíváncsiságból olvasgatok, na meg unaloműzés gyanánt kerültem a cikked közelébe.

Szerintem nem veled, nem velem, a vidéki értelmiségivel van baj, hanem valami mással, melyet már sokan megfogalmaztak előttünk. Lehet ez a kor szellemisége, vagy …. Tanácsot nem tudok adni (mert se nem vagyok nő, se nőies nő), de írásod nagyon megfogott és – kérlek, ne érts félre, csak mert szenzitív lelkem van – sok sikert akarok kívánni a partnerkeresésben.

A hozzád hasonló írásokat, cikkeket, könyveket szeretem olvasni, mert életszagú, tele érzelemmel és tapasztalattal. Ezek azok a gondolatok, vélemények, melyek adnak nekem ebben a „mű” világban még némi reményt. Persze ezzel nem lépsz előre.

Véleményem szerint ezzel a cikkel felébresztettél néhány hasonló gondolkodású leányzót, akik közül bizton megtalálod a nagy őt. Ne légy szkeptikus és adj időt (ne sokat) a másiknak is.

Tisztelettel és tényleg szorítok!

Hozzászólna?

Kövessen minket a Facebookon, ahol lehet kommentelni! De emailt is írhat a Randiblog címére.