Amint fent lát, azt valószínűleg a bosszúpornó egy válfajának is tekinthetjük: egy kanadai srác lefotózta és feltette a Facebookra, amint a barátnője éppen megcsalja. A Facebookról aztán egy másik jótét lélek áttette a képeket az Imgurra, hogy biztos legyen, hogy senki az egész világon nem marad le a remek felvételekről és a jó szaftos sztoriról.

A magyarázó szöveg szerint a srác és barátnője veszekedtek egyet amiatt, hogy a lány korábban becsiccsentve haza akart vinni magával egy másik pasit. Ezt a srác nyilván nem értékelte túlzottan, és ezt szóvá is tette, majd a vita után a fiatalember lelépett otthonról. Hajnalban a srác úgy döntött, hogy valahogy rendbe kell hozni a dolgokat, úgyhogy hazament, benyitott és a fenti jelent tárult a szeme elé: a barátnője az egyik szobatársával volt az ágyban meztelenül. Ezek szerint valami kollégiumszerűségről lehet szó. A srác azon nyomban lefotózta a hentergőket, aztán a dátumjelzés szerint reggel negyed nyolckor rögtön posztolta is az anyagot a Facebookra.

Ön szerint megérdemelte a csaj, hogy posztolták róla ezeket a fotókat?

Akkor még azt írta, hogy legszívesebben kiugrana az ablakon (vagy hídról le, nem ez a lényeg), de később már kifelé irányult az elszenvedett sérelem nyomán felkorbácsolódott agressziója. Állítólag a kommentek között már azt mondta, hogy úgy érzi, kést kellett volna mártania hűtlen barátnőjébe és alkalmi szeretőjébe. Így aztán a szerencsétlen áldozat kis idő elteltével átcsúszott dühöngő-bosszúálló őrültbe, és ezek után már jóval nehezebb szimpatizálni vele – de azért kíváncsiak vagyunk, ön szerint megérdemelte a hűtlen csaj ezt a bosszút? Szavazzon!

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!