Idősebb modellek lepik el a kifutókat

Olvasási idő kb. 3 perc

A Huffington Post megfigyelése szerint a nemrég lezajlott divatheteken feltűnően sok volt az olyan modell, akik bizony valamivel idősebbek, mint az általában alkalmazott kolléganőik nagy része, vagyis a többséggel ellentétben egy jó ideje már felnőttkorúnak számítanak.

Francisco Costa, a Calvin Klein művészeti igazgatója például az 1966-os születésű, őszhajú Kristen McMenamyt kérte meg arra, hogy a New York-i divathéten a szintén nem annyira fiatal Stella Tennant és Kirsty Hume mellett ő is mutassa be a cég őszi/téli kollekciójának egy-egy darabját a kifutón.

„Valami másra vágytam. Olyan modelleket szerettem volna, akik sokkal jobban képviselik a vásárlóimat, azokat, akiknek a ruháimat tervezem. Nos, ők már régen túl vannak a 16. születésnapjukon” – nyilatkozta Costa. Marc Jacobs szintén nem ragaszkodott a tinédzserkorú modellekhez a Louis Vuitton egyik bemutatóján, ahol többek közt a 47 éves Elle Macpherson és a 18. életévét már egy ideje betöltött Bar Refaeli, Adriana Lima és Alessandra Ambrosio is végig vonult a kifutón. Miuccia Prada pedig Ambrosio mellett a szintén a húszas éveiben járó Isabeli Fontanát, Doutzen Kroest és Miranda Kerrt kérte fel hasonló feladatra.

A Huffington Post szerint a gyártók az idősebb modellekkel sokkal jobban meg tudják szólítani a vásárlóikat, és ez a tendencia talán abban is segít, hogy a nők sokkal jobban el tudják fogadni magukat, hiszen így nem a fiatal és túlzottan sovány lányokkal, hanem valamivel idősebb és formásabb modellekkel kell összemérniük magukat. Bár a kifutókon ritkaság számba megy mondjuk egy harmincas éveiben járó nő, azért a magazinokban nem ritka jelenség egy olyan modell, aki már a kilencvenes években is ebben a szakmában dolgozott . Egyúttal arról sem szabad elfeledkezni, hogy míg a kifutók világa főként a fantáziákról, a vágyakról szól, addig a divatmagazinokban megjelenő képek az eladás serkentését célozzák.

Míg a modellek súlyáról már a kilencvenes években is szívesen vitatkoztak a szakmabeliek és a laikusok, a kor csak jóval később került be a képbe, pedig a két dolog azért sokak szerint összefügg. A 25 éves Doutzen Kroes és a 21 éves Coco Rocha nemrég azt állította, hogy részben formásabb alakjuk, részben koruk miatt nem igazán kaptak kifutós munkákat. „A Victoria's Secret bemutatókon kívül már hét és nyolc éve nem volt kifutós munkám” – nyilatkozta Alessandra Ambrosio, aki hasonlókat tapasztalt, és így alaposan meglepte, hogy most megfordult a helyzet. „A tervezők hosszú időn keresztül csak olyan lányokat alkalmaztak, akik nem voltak túl szexisek, nem voltak igazán formásak” – tette hozzá. A tizennyolc éves kort már egy jó ideje vagy nem annyira rég betöltött modellek mellett érvelve azt is megjegyezte, hogy a hosszú évek tapasztalata mindenkinek csak a javára válhat.

Ebben a szezonban állítólag nagyon sok 13-14 éves lánynak mondták, hogy kicsit idősebb fejjel térjenek vissza, ahogyan a túlzottan sovány modelleket is arra kérték, hogy foglalkozzanak egy kicsit az egészségükkel, és ha rendbe jönnek, akkor tárt karokkal várják őket – állítja Nian Fish, egy divatbemutatókat szervező cég művészeti vezetője. Az Amerikai Divattervezők Tanácsának (a CFDA-nak) vezetője, Steven Kolb szerint 16 éven aluli modelleket nem lenne szabad alkalmazni, a 18 éven aluli lányoknál pedig ügyelni kell arra, hogy rendszeresen egyenek és eleget pihenjenek, mondjuk éjfél után már ne kelljen dolgozniuk.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Meglepő videó az igazi finn Mikulásról: nyáron ez is a munkája
Meglepő videó az igazi finn Mikulásról: nyáron ez is a munkája

Ha mindig is érdekelt, mit csinál nyáron az igazi Mikulás, ezt a videót nézd meg!

július 4., 15:10

  • életem
Életveszélyessé válhat az autód, ha a kánikulában nem figyelsz erre
Életveszélyessé válhat az autód, ha a kánikulában nem figyelsz erre

Szakértő figyelmeztet erre az autónkkal kapcsolatos, fontos teendőre a kánikula miatt.

július 4., 12:10

  • Mindennapi
Veszélyes lehet, ha így hallgatsz zenét – ellophatják adataid, a legnagyobb gyártók eszközei is érintettek
Veszélyes lehet, ha így hallgatsz zenét – ellophatják adataid, a legnagyobb gyártók eszközei is érintettek

A zenehallgatásra használt eszközök közt vannak olyanok, amelyek megteremtik az adatlopás elméleti lehetőségét.

július 4., 16:00

  • világom
Újabb világjárvány jöhet egy politikai döntés miatt: a virológusok aggódnak
Újabb világjárvány jöhet egy politikai döntés miatt: a virológusok aggódnak

A virológusok szakértői véleményt tettek közzé, amelyben ellenzik a politikusok tervét.

július 4., 14:35

  • életem
Undorító rovarok pusztítják a magyar termést, alig állítja meg őket valami
Undorító rovarok pusztítják a magyar termést, alig állítja meg őket valami

Szörnyű károkat okoznak a rovarok és lepkék is.

július 4., 17:30

  • Mindennapi
Ezért drágulnak olyan drámaian élelmiszereink: semmit sem lehet tenni
Ezért drágulnak olyan drámaian élelmiszereink: semmit sem lehet tenni

Az élelmiszerek drágulása mögötti ok kivédhetetlen.

4 perce

  • Édes otthon
Több magyar településen is szünetelhet az ivóvízellátás: mutatjuk a listát
Több magyar településen is szünetelhet az ivóvízellátás: mutatjuk a listát

A megfelelő ivóvízellátás érdekében arra kérik a lakosságot ezeken hazai településeken, hogy ne locsoljanak és ne most töltsék fel a medencét.

július 4., 14:00

  • világom
Titokban gyárthatja ezután atomfegyvereit Irán, bármi megtörténhet
Titokban gyárthatja ezután atomfegyvereit Irán, bármi megtörténhet

Irán együttműködése a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel véget ért.

július 4., 12:40

  • világom
Az űrből is látszik, mekkora a baj Magyarországon
Az űrből is látszik, mekkora a baj Magyarországon

A műholdak is látják az űrből, mekkora a baj.

július 4., 13:36

  • lájfhekk
Fel nem töltött fotóid is figyelné a Facebook: ezt kérdezi tőled
Fel nem töltött fotóid is figyelné a Facebook: ezt kérdezi tőled

Sokak tartják aggasztónak a Facebook új tesztjét, amely a még nem fel nem töltött fotóidhoz kérne hozzáférést.

július 4., 16:45

  • világom
Házmesterek országai: a gyezsurnajától az inminbanig
Házmesterek országai: a gyezsurnajától az inminbanig

A lakókat besúgó, róluk jelentő, magánéletüket a politikai hatalomnak kiszolgáltató házmester alakja tipikusan 20. századi jelenség.

július 4., 18:30

  • életem
A te munkádat veheti el elsőként a mesterséges intelligencia, ha ezen a területen dolgozol
A te munkádat veheti el elsőként a mesterséges intelligencia, ha ezen a területen dolgozol

Sok munkakör megszűnik majd a jövőben, mások csak átalakulnak.

július 4., 20:00

  • világom
Furcsa dolog látszik Kapu Tibor arcán azóta, hogy az űrben van: ez a magyarázat
Furcsa dolog látszik Kapu Tibor arcán azóta, hogy az űrben van: ez a magyarázat

Elsőre ijesztőnek tűnik az, amit Kapu Tibor arcán látunk.

július 4., 19:00

  • Offline
Milliókat fizetnek egy aukción ezért a csontért: aggódnak a régészek
Milliókat fizetnek egy aukción ezért a csontért: aggódnak a régészek

Elképesztő áron cserélhet gazdát egy igen értékes csont – a régészek aggódnak.

július 4., 06:16

  • Mindennapi
Méregdrága lett egy kedvelt gyümölcs: kevesen engedhetik meg maguknak, pedig régen dúskáltunk benne
Méregdrága lett egy kedvelt gyümölcs: kevesen engedhetik meg maguknak, pedig régen dúskáltunk benne

Kedvelt gyümölcs, idén mégis sokaknak le kell mondania róla.

július 4., 06:30

  • Mindennapi
Egy hónapig nem lesz áram ebben a magyar városban: itt vannak az időpontok
Egy hónapig nem lesz áram ebben a magyar városban: itt vannak az időpontok

Egész júliusban áramszünetek várhatóak a városban.

július 4., 11:10

  • életem
Apokaliptikus hidegfront jön: viharos erejű szél és jégeső várható több vármegyében
Apokaliptikus hidegfront jön: viharos erejű szél és jégeső várható több vármegyében

A hidegfront az arra érzékenyeknél fejfájást és vérnyomás-ingadozást okozhat.

július 4., 11:40

  • Testem
Szimuláción mutatták be, mit tesz egy atombomba az emberi testtel
Szimuláción mutatták be, mit tesz egy atombomba az emberi testtel

Szimuláció segítségével figyelik meg a kutatók az atomrobbanás emberi testre gyakorolt hatásait.

július 4., 19:30

  • Offline
Apollo, Hermész, Ízisz – tudod, minek az istene?
Apollo, Hermész, Ízisz – tudod, minek az istene?

Mennyire ismered az ókori isteneket? Teszteld kvízünkkel!

július 4., 06:46

  • világom
Már hat ember életét követelte az idei nyár, pusztító a hőség Európában
Már hat ember életét követelte az idei nyár, pusztító a hőség Európában

A hőség mindenhol szedi az áldozatait Európában.

július 4., 10:36

  • világom
Évszázados hagyománynak mondtak búcsút a világ legismertebb teniszversenyén
Évszázados hagyománynak mondtak búcsút a világ legismertebb teniszversenyén

A wimbledoni vonalbírók nem örültek a döntésnek, ami felrúgta a hagyományokat.

július 4., 08:36

  • Testem
Ilyen testrésze csak az embernek van, a tudósok sem értik, miért alakult ki
Ilyen testrésze csak az embernek van, a tudósok sem értik, miért alakult ki

Ez az emberi testrész egyedülálló az állatvilágban, még a legközelebbi rokonainknak sincs.

július 4., 07:00

  • lájfhekk
Minden adatod elveszhet a számítógépedről, ha ezt nem léped meg időben
Minden adatod elveszhet a számítógépedről, ha ezt nem léped meg időben

Súlyos következményekkel járhat az adataidra nézve, ha nem foglalkozol időben ezzel a számítógépes problémával.

július 4., 07:26

  • Offline
Kacsát vagy nyulat látsz ezen a képen? Sokat elárul a személyiségedről
Kacsát vagy nyulat látsz ezen a képen? Sokat elárul a személyiségedről

Ez a kép nem csak trükkös, a személyiségedről is sokat elárul.

július 4., 08:20

  • Mindennapi
Minden pénzed elveszítheted, ha bedőlsz ennek az olcsó vásárlási lehetőségnek
Minden pénzed elveszítheted, ha bedőlsz ennek az olcsó vásárlási lehetőségnek

Az átverés lényege a szokásos, csak új köntösben, belsős titkokkal vesznek rá a vásárlásra.

július 4., 10:06

  • életem
Megbüntetnek, ha ezt teszi az utasod az autóban: holnaptól jön a szigor
Megbüntetnek, ha ezt teszi az utasod az autóban: holnaptól jön a szigor

Az utas helyett az autó tulajdonosát bírságolják majd.

július 4., 09:06

  • Édes otthon
Negatív rekordot döntött a napokban a Tisza: soha ilyen alacsony nem volt még a vízállás
  • világom
Szerelmesek paradicsoma lett ez a vasútállomás: boldogságot keresnek itt a párok
Szerelmesek paradicsoma lett ez a vasútállomás: boldogságot keresnek itt a párok

Még egy ilyen vasútállomást keresve sem találnál.

július 4., 08:50

  • Mindennapi
Bevezethetik a négynapos munkahetet: több pénzt kapnak így a kevesebbért Nagy-Britanniában
Bevezethetik a négynapos munkahetet: több pénzt kapnak így a kevesebbért Nagy-Britanniában

Gyökeresen megváltozhat a munka világa, ha ezt több helyen bevezetik.

július 4., 09:36

  • Mindennapi
Fizetős lett egy újabb okmány meghosszabbítása: bárhogy intézed, pénzbe kerül
Fizetős lett egy újabb okmány meghosszabbítása: bárhogy intézed, pénzbe kerül

Nem ez az első okmány, amely fizetőssé vált.

július 4., 07:46

Érdekességek