Tavaly decemberben történt az az emlékezetes összekoccanás, amikor is utolérte egymást két metrószerelvény az M2-es metró Pillangó utcai megállójában. A baleset miatt most már lassan három hónapja közlekedik lassabban a kettes metró az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között.

Megkerestük a BKV Sajótirodáját és megkérdeztük, hogy mikor várható a forgalomkorlátozás feloldása. Egyelőre nem tudtak konkrét választ adni - azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a forgalomkorlátozás továbbra is fennáll a jövőben.

A bekövetkezett baleset vizsgálata még folyamatban van. Az objektív megítélés érdekében szükséges az eseményhez tartozó minden egyes komponens pontos elemzése, vizsgálata. A vizsgálat lezárásáig az M2 metróvonalon a szerelvények megnövekedett menettartammal, valamint az állomásokon hosszabb várakozási idővel közlekednek.

- írta a BKV Zrt. Társasági Kapcsolatokért felelős osztálya.

Jelenleg kevesebb, mint 2 perc alatt teszi meg a távot a metró a Puskás Ferenc Stadion és a Pillangó utca között. Íme egy friss felvétel, amely mutatja, hogy jelenleg 1 perc 38 másodperc alatt lehet metrózni a két megálló között. 

Mit lehet csinálni ennyi idő alatt? Például meghallgatni az alábbi Daft Punk-számot, ami szinte másodpercre pontosan olyan hosszú, mint ez az út.  Addig, amíg helyre nem áll a metró eredeti sebessége, be kell érnünk ennyivel.