horoszkóp
DSC3475

Gyurta Dániel: „Már akkor tudtam, hogy ez az élet véget fog érni, amikor aktívan versenyeztem”

2019.08.27. 11:05

Hétvégén rendezik meg negyedjére a Budapest Urban Gamest, amikor a város köztereit elfoglalják a sportolni vágyók,hogy együtt mozoghassanak. Gyurta Dániel a program egyik arcaként vesz részt az eseményen. Az olimpikonnal a BUG sajtótájékoztatóján beszéltünk.

Melyik programban veszel részt a hétvégén?

Én fogom megnyitni a Duna-átúszást, ami egyrészt azért is remek, mert egy nagyszerű program, a Budapest Urban Games  keretében valósul meg, másrészt pedig azért örülök neki, mert még sosem úsztam át a folyót.

Másfél éve vonultál vissza az aktív sportolástól. Sokat változott az életed azóta?

Az edzések ugyanúgy jelen vannak az életemben, csak nem napi 6-7 órát szánok rájuk. Úgy gondolom, azóta az életemnek egy másik szakaszába kerültem, ami már nem a versenyről szól.

Nem is hiányzik a versenydrukk, az adrenalin?

Már akkor tudtam, hogy ez az élet véget fog érni, amikor aktívan versenyeztem, amit sajnálok is bizonyos szempontból. Próbálom viszont a versenyekhez felhasznált energiát belevinni a mindennapi életembe, megtalálni azokat a helyzeteket, amik lekötik az energiámat.

Gondolom, nehéz volt meghozni tavaly a döntést, hogy befejezed a versenyzést. Nem gondoltál még bele, mi lett volna, ha tovább versenyzel?

Nem, nincs bennem semmi ilyen kérdésfeltevés. Ha visszatekintek az aktív pályafutásomra, büszkén jelenthetem ki, hogy amire 6-8 éves koromtól készültem,  mindent elértem, amiért hálás vagyok az istennek. Ha megnézzük, mennyi ember sportol, úszik, indul olimpiákon, rájövünk, mennyire keveseknek adatott meg a lehetőség, hogy felálljanak a dobogó legfelső fokára és a saját nemzetük himnuszát hallgassák. Nekem ezt a 2,5 percet a londoni olimpián volt alkalmam átélni, ami mindent visszaadott, amit én beletettem ebbe a sportba.

Hosszú Katinkát idén már másodjára választotta meg a Forbes a legsikeresebb magyarnak. Mit szólsz az eredményéhez?

Hálás vagyok, hogy egy magyar úszó került ebbe a pozícióba. Büszkék vagyunk rá a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjában, az egész sportközösség az, nagyon bízom benne, hogy a töretlen fejlődés, amit az elmúlt években elért, folytatódni fog.

Hosszú Katinka nagyban köszönheti a sikerét annak, hogy nagy figyelmet fordított a brandépítésére. Te is fontosnak tartod a saját branded építését?

Abszolút. Minden sportolónak meg kell találnia azt az üzenetet, amit közvetíteni szeretne és képviselni akar. Azáltal, hogy egy nemzetközi versenyen magyar nemzeti színű melegítőt viselünk, az egész nemzetet képviseljük, és a mindennapjainkban is nagy rajtunk a felelősség, hogy mit mutatunk a fiataloknak. Amit az aktív pályafutásom alatt el tudtam érni, az mindenki számára látható és egyértelmű. Sportpályafutásomon kívül is sok mindent tettem, tudtam azoknak az embereknek adni, akik figyelemmel követtek, nekem szurkoltak. Nem szeretném ezeket a dolgokat olyan nagyon felemlegetni, ha valakinek nem világos, nézzen utána.