Azt talán ön is tudja, hogy a tömegközlekedésben dolgozó tanulóvezetőket nem csak igazi járműveken oktatják, hanem szimulátoron is – de jó eséllyel sosem látott még belülről ilyen szimulátort. Nos, a BKV indított egy vlogot, ami már a második évadánál tart, az alábbi az első epizód belőle, és Szegedi Péter oktató mutatja be ebben, hogy milyen Budapesten dolgozó villamosvezetők képzéséhez használt villamosszimulátor.

Ennek a berendezésnek az előnye, hogy csomó költséget takarít meg ahhoz képest, ha a tanulókat kizárólag igazi villamosokon oktatnák a forgalomban, de a videóban elhangzik az is, hogy azok a már dolgozó járművezetők is használják, akik a jövőben új típusú villamost vezetnek majd, vagy egy másik vonalon fognak dolgozni a korábbihoz képest. A videóban szereplő oktatóról, Szegedi Péterről tartalmaz néhány információt a BKV kapcsolódó közleménye, ezeket alább a keretesben lehet elolvasni.

BKV Vlog 2. évad: A villamosszimulátor

Új résszel jelentkezik a BKV vlogsorozata. A második évadban is érdekes és izgalmas helyszínekre kalauzoljuk követőinket, ahol a BKV szakértői olyan területeit mutatják meg Társaságunknak, amelyek megismerésére ritkán van lehetőség.

A második évad első részében a BKV villamosszimulátorát ismerhetik meg közelebbről nézőink. És ahogyan a BKV minden vlogjában, ezúttal is a téma egy szakavatott ismerője vezet be a villamosvezető-oktatás egyik legmodernebb módszerének és eszközének rejtelmeibe.

Szegedi Péter vasútszakmai oktató már 10 éve erősíti a BKV csapatát. Vitathatatlan, hogy a Villamos Forgalmi Főmérnökség kötelékében dolgozó kollégánk szívügye a villamosvezetők újabb generációjának kinevelése. A szimulátor szakavatott ismerője, amit a berendezéssel töltött munkaórák során szerzett tapasztalat mellett annak is köszönhet, hogy ő maga állította össze a tanmenetet és a végrehajtandó pályákat is.

Azt szeretem a munkámban a leginkább, hogy látszik az oktatási tevékenység eredménye. Mindig öröm arra gondolni, hogy azok a kollégák, akik a tanulóim voltak, vagy akikkel a munkám során kapcsolatba kerültem, sikeresen helyt állnak a forgalomban.