horoszkóp

Barack Obama is seggfejnek tartja Kanye Westet

2009.09.16. 18:46
Miután napok óta ez tartja lázban az amerikai közvéleményt, Barack Obama elnök se úszhatta meg a kérdést, mit tart arról, hogy vasárnap este Kanye West szétbarmolta Taylor Swift énekesnő köszönőbeszédét az MTV Video Music Awards gáláján. Az egójának parancsolni képtelen rappert persze nem biztos, hogy lesújtja, hogy az elnök leseggfejezte, vélhetően inkább büszke lesz rá, hogy már Obama is tudja, ki ő.

Miután a rapper tönkretette Taylor Swift nagy pillanatát a hétvégi MTV Video Music Awards gálaestjén - az énekesnőnek a Legjobb Női Videó díját megköszönő beszéde alatt felpattant a színpadra és kifejtette, márpedig az ő véleménye szerint Beyonce Single Ladies című klipje az évtized legjobbja, és szerinte Beyonce-nak kellett volna adni azt a díjat -, nos, az egó-túltengéses rapper e műsorszáma után nem igazán népszerű. Sem a közönség körében, akik az est hátralévő részében már akkor is fújoltak, ha csak elhangzott West neve, sem kollégái körében, akik rendesen osztották blogjukon-twitterükön-interjúikban, sőt még az amerikai elnök is hülye pöcsnek tartja.

Barack Obamát a CNBC interjúvolta épp, amikor – még nem hivatalosan, az az interjú előtt – a riporter a felvezető laza kis csevegés közben megkérdezte, mit szólt az elnök West túltengéséhez a VMA-gálán. Obama tudta, miről van szó, nevetett, és megjegyezte: „Szerintem nem volt túl szép, amit tett. Jó nagy seggfej”. A mikrofonok természetesen már be voltak kapcsolva, a felvétel természetesen kikerült a netre, a TMZ-nek természetesen meg is van, szóval aki szeretné a jackass szót az elnöki szájból hallani, kattintson.

A rapper South Park-díjas egójának kibuggyanását persze nem csak az Elnök, de kollégái sem tudták szó nélkül hagyni: „Kanye West mekkora egy szarfej már! Teljesen együttérzek Taylor Swifttel!” – twittelte Pink. „Bazmeg, Kanye, ez olyan volt, mintha megtapostál volna egy kiscicát!!” – érzékeltette hasonlóképp felháborodását a köztudottan macskarajongó Katy Perry.

West blogjában először hosszasan szabadkozott (persze azért belefűzve, hogy de akkor is Beyonce klipje a legjobb), majd ezt törölte, és egy rövid bocsikával helyettesítette: „Úgy érzem magam, mint amikor az Apádra ütök-be Ben Stiller mindent elcsesz, és Robert De Niro hazazavarja. Ez Taylor pillanata volt, és nem szabadott volna elvennem tőle. Tényleg nagyon sajnálom”.

West ezzel az ügyes húzással mindenesetre több napra biztosította helyét a médiában egy olyan esemény kapcsán, amelyen egyébként szakmai szempontból meg sem említették volna a nevét. Ha már így bejött neki a dolog, igyekezett mozgásban is tartani a fejleményeket, az elmúlt napokban minden platformon bocsánatot kért. A blogos kinyilatkoztatás mellett élő adásban betelefonált a The View című reggeli műsorba, ahol épp Swiftet faggatták az incidensről, később pedig Jay Leno műsorában is könnyes bűnbánatot tartott, kitérve rá, milyen borzalmasan rossz most neki: „Hihetetlenül nehéz lesz feldolgoznom, hogy megbántottam valakit, vagy hogy megrövidítettem egy ilyen tehetséges művészt. Ezek után szükségem lesz egy kis időre, hogy fel tudjam dolgozni, hogyan fogok ezzel megbirkózni életem hátralévő részében, és hogy hogyan tehetném jóvá. Durva voltam vele, és szeretnék személyesen bocsánatot kérni tőle”- könnyezett szívből és minden bizonyára őszintén hétfőn, bár a beígért személyes bocsánatkérésre azóta se ért rá.