Kilencedik alkalommal rendezték meg a Zámbó Jimmy Díjátadó Emlékgálát a Csepeli Munkásotthonban, ahová 4500 forint ellenében bárki bejuthatott. A hatórás műsorban helyet kapott Jolly és a Románcok, a Zámbó Jimmy-díjjal kitüntetett Tolnai András és a nóta-, és operetténekes Zámbó Imre is. A Zámbó-klán tagjai napok óta szervezték a megemlékezést, amire éjjel fél 11-ig semmi pénzért nem akartak megérkezni az olyan sztárvendégek, mint Oláh Ibolya, Lakatos Krisztián vagy épp Fekete Dávid. Videó.

A több mint nyolc évvel ezelőtt elhunyt Zámbó Jimmyre emlékezett a több száz rajongó, akik szombat este a Csepeli Munkásotthonban annak is szemtanúi lehettek, kik érdemesek az énekes halála után alapított Zámbó Jimmy-díjra. Zámbó Marietta, az elhunyt nővére nem felejtette el a színpadon megemlíteni, a csokoládé Mikulásra emlékeztető szobor 24 karátos aranyból készült, amit a 17 tagú kuratórium ítélt oda az arra érdemeseknek. A Zámbó-család idén Tolnai András nótaénekest, B. Tóth Magda operetténekest, Zámbó Imre nótaénekest díjazta. A felfedezettnek járó szobrot Rózsa Csaba, míg a Jimmy Alapítvány közönségdíját Cserháti Pál műsorvezető kapta.

Az eseményen természetesen részt vettek a Zámbó-testvérek, valamint az elhunyt édesanyja, akit csak Anna néniként emlegettek a rajongók, akik láthatóan közeli kapcsolatot ápolnak a családdal, és a család jó barátjával, a jelenleg szabadlábon védekező Tasnádi Péterrel. A Zámbók édesanyját rendszerint két oldalról csókolgatták az ismerősök, de Zámbó Mariettának is akadt egy-két jó szava a megjelentekhez, kivéve, amikor attól volt hangos a Csepeli Munkásotthon, hogy ő mennyire fáradt.

Bár a regisztrált Jimmy-rajongók száma eléri a 3,5 milliót is, mindössze hatszázan vettek részt az eseményen. Az estből befolyó pénz egy részével a család mozgássérült, daganatos, beteg gyerekeket támogat, míg a jegyekből származó pénz nagy részét az esemény finanszírozására fordították. A családtagok ezúttal is kiemelték, nem akarnak ők meggazdagodni elhunyt testvérükből, csak az emlékét szeretnék ápolni.